Hírek

A viharban is megvédték a gátakat

Intenzív felhőszakadás nehezítette az árvízi védekezést június 10-én, hétfőn délután Fejér megyében. A katasztrófavédelem a védekezésben résztvevő hivatásosok és önkéntesek létszámát rövid idő alatt megtöbbszörözte, és több ezer homokzsák kihelyezésével megerősítették a nyúlgátakat Kisapostagon. A Dunai árvíz itt egy üdülőterületen lévő utcát veszélyeztet, ahol harminchét ingatlanon kilencven ember él.

Tetőzik az ár – miniszterelnöki köszönet a megfeszített munkáért

Orbán Viktor miniszterelnök és dr. Bakondi György tű. altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója ma Fejér megyében, először Ercsiben, majd Kisapostagon ellenőrizte  - dr. Dorkota Lajos, a megyei védelmi bizottság elnöke és Magosi Lajos tű. ezredes, katasztrófavédelmi elnökhelyettes kíséretében - az árvízvédelmi munkákat. A  megyei védelmi bizottság mai, kisapostagi ülésén elemezte a jelenlegi helyzetet, és meghatározta az ár levonulása utáni teendőket. A testület arra számít, hogy további három-négy napig még intenzíven kell védekezni. A Duna Fejér megyei szakaszán jelenleg tetőzik a folyó.

A Járási Tiszti Főorvos felhívása

Tisztelt Lakosság!

A Dunaújvárosi Járási Hivatal Népegészségügyi Intézete felhívja a lakosság figyelmét, hogy a megáradt Duna folyó az elöntött területek felől emberi és állati eredetű szennyező anyagokat sodorhat magával. (Ürülék, tisztítatlan szennyvíz, állati tetemek stb.) A Dunában történő fürdés, pancsolás, a vízzel történő közvetlen érintkezés fokozott fertőzésveszéllyel jár (hányás, hasmenés, magas láz, bőrkiütések jelentkezhetnek), ennek érdekében kérjük, hogy folyó melletti figyelmeztető táblákon is jelzett fürdési tilalmat tartsák be.

Dózsáné dr. Sasvári Ildikó
járási tiszti főorvos

Sikerült megvédeni a házakat Kisapostagon

Az áradó Duna nyomásától áttört a víz egy nyúlgáton június 9-én, vasárnap éjszaka Kisapostagon. A katasztrófavédelem hivatásos állományának és önkénteseknek az azonnali, gyors, összehangolt munkájának köszönhetően sikerült megakadályozni, hogy a víz a lakásként használt épületekbe betörjön.

Felkészültek a Duna tetőzésére Fejérben

Reggel óta több mint kétszázan – köztük hivatásos tűzoltók, rendőrök, önkéntes tűzoltó egyesületek, polgárőrök és lakossági önkéntesek - vesznek részt az árvízi védekezésben június 10-én Fejér megyében. A katasztrófavédelem és a vízügyi igazgatóság szakemberei felkészültek a Duna tetőzésére. A védművek állapotát folyamatosan ellenőrzik. A gátak megerősítését, a fakadó vizek apasztását a településeken készenlétben lévő hivatásos tűzoltók szükség esetén azonnal megkezdik. Az áradó Duna miatt további lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség. Délelőtt kihelyezett ülést tart a megyei védelmi bizottság kibővített operatív munkacsoportja Kisapostagon, ahol értékelik az eddigi védekezési feladatokat.

FEJÉR MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG

Vadveszély a 6-os főúton - Árvíz miatt megindultak az állatok

Felhívjuk a 6-os főúton a forgalom résztvevőinek figyelmét, hogy kellő óvatossággal közlekedjenek Ercsi és Adony között, mert vadak áthaladására kell számítani. Az árvíz miatt az állatok biztonságos helyet keresnek, ezért akár csapatostul is megjelenhetnek a főúton és annak közelében. Minden járművezetőt megkérünk, hogy lassan és körültekintően közlekedjen! Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság

Hivatásos katasztrófavédelmi mentőcsoport érkezett Fejérbe

A dunaújvárosi térség árvízvédelmének segítésére három megyéből érkeztek hivatásos tűzoltók június 9-én, vasárnap délután Fejér megyébe. A hivatásos katasztrófavédelmi mentőcsoportot Magosi Lajos tű. ezredes, megyei igazgató és dr. Dorkota Lajos, kormánymegbízott, valamint több országgyűlési képviselő fogadta a dunaújvárosi tűzoltólaktanyában. A Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett harmincegy tűzoltó Kisapostagon két váltásban a szivárgó és fakadó vizek védekezésében, valamint a figyelőszolgálat ellátásában vesz részt.
A hivatásos katasztrófavédelmi mentőcsoportnak a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola biztosítja a szállást az intézmény kollégiumában.

Folyamatosan ellenőrzik a védműveket - A Fejér Megyei Védelmi Bizottság közleménye, 2013. június 9.

Fejér megyében szombaton tovább erősítették, magasították a védműveket. A megyében, megelőzés céljából négy ember kitelepítésére volt szükség, a többi ártéri ingatlanon élő állampolgár elköltözött az árhullám levonulásáig. A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a vízügy szakemberei folyamatosan figyelemmel kísérik a Duna vízszint-emelkedését, ellenőrzik a már kiépített védművek állapotát mind a hét, árvízzel érintett Fejér megyei településen. Dr. Bakondi György tű. altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója harmincegy tűzoltót rendelt ki a dunaújvárosi térség árvízvédelmének segítésére, őket a megyei védelmi bizottság elnöke, dr. Dorkota Lajos és elnökhelyettese, Magosi Lajos tű. ezredes fogadja, és határozza meg feladataikat ma 17 órakor a dunaújvárosi tűzoltólaktanyában.

Dunaújváros Járási HVB KÖZLEMÉNYE - 2013. 06. 08.

Dunaújváros Járási Helyi Védelmi Bizottsága közlemény formájában összegezte, hogy Dunaújváros Járás árvízzel érintett területein milyen intézkedések történtek 2013. június 8-án, azaz a mai napon.