Hírek

Gyorsabbá válnak egyes útügyi és okmányirodai eljárások

A Fővárosi Kormányhivatal V. Kerületi Hivatala lesz első fokon az eljáró hatóság az útügyi engedélyezési eljárásokban, kivéve összeférhetetlenség esetén. Ilyenkor a Fővárosi Kormányhivatal megkeresésére bármely másik kormányhivatal kijelölheti valamelyik járási hivatalát az adott eljárás lefolytatására. Ezen módosítást és több más, a működtetést racionalizáló, technikai jellegű módosítást tartalmaz a Kormány által elfogadott rendelet a járási hivatalok működésének tapasztalatai alapján, mely megjelent a Magyar Közlönyben.

Az Erzsébet-program: sikertörténet és szép, emberi történet

Az országos tájékoztató sorozat részeként sajtótájékoztatón mutatta be a Programot s annak idei pályázatait február 28-án Székesfehérváron, a Fejér Megyei Kormányhivatalban Nagy Anna, az Erzsébet-program szóvivője és dr. Dorkota Lajos kormánymegbízott.                       

Március 04-én hétfőn Teljes Üzemű Szirénapróba!

Minden hónap első hétfőjén szirénapróbával tesztelik a szakemberek a Monitoring és Lakossági Riasztó rendszert. Dunaújvárosban, a soron következő teljes üzemű próbára 2013. március 04-én hétfőn, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság döntése alapján, 11:00 órakor kerül sor.

DMJV Közgyűlése az idei évi Dunaújváros Sportjáért díjat Árva Sándor Csaba részéré posztumusz, valamint Takács Krisztián részére adományozta

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése még 1997-ben alkotta meg önkormányzati rendeletét, mely „Dunaújváros Sportjáért” díj odaítéléséről rendelkezik. Az elismerés, azon személyeknek és közösségeknek adományozható, akik Dunaújvárosban a testnevelés és sport területén kiváló munkát végeztek, illetve kimagasló sporteredményeket értek el. A díj adományozására javaslatot tehet bármely személy, illetve közösség.

Zajlik az influenza járvány

A Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve az alábbi tájékoztatással szolgálat az Influenza járvány jelenlegi helyzetével/alakulásával kapcsolatban:

Közlemény

A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a DVCSH Kft. ezúton tájékoztatja  a lakosságot, hogy február 27-én, szerdán délután Dunaújvárosban áramkimaradás miatt leálltak a vízszolgáltató szivattyúi, a víztornyok és a tartalék víztározók leürültek, amely ideiglenes vízszolgáltatás-kimaradást okozott Dunaújváros több pontján. Az áramszolgáltatás visszatérése után a DVCSH Kft. szakemberei a rendszert helyreállították, a víztározó medencék újratöltése folyamatos, amelynek következtében az ivóvíz-szolgáltatás mindenhol helyreállt Dunaújvárosban.

Nincs szükség "személyi igazolványra" a beiratkozáshoz

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ezúton tájékoztatja szülőket, hogy a médiában megjelent téves beszámolókkal szemben, az óvodai beiratkozáshoz a szülőknek nem kell"személyi igazolványt" készíttetniük gyermekük számára. Az óvodai felvétel szabályait rögzítő miniszteri rendelet úgy fogalmaz: "Az óvodai beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt, továbbá a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát".

POLGÁRMESTERI FOGADÓNAP

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy Cserna Gábor polgármester úr 2013. március 06-án, szerdán, 09:00 órától 13:00 óráig várja az érdeklődő lakosságot a Polgármesteri Hivatal II. emeleti 202-es számú irodában. A fogadónapra előzetes telefonos bejelentkezés és időpont-egyeztetés szükséges, melyet az alábbi telefonszámon tehetnek meg: 06-25/410-525. Délután 13:00 órától 16:00 óráig, Dr. Kukorelli Sándor jegyző úr áll az érdeklődő dunaújvárosi lakosság rendelkezésére, a II. emeleti 201-es irodában.

II. Farsangi Foci Fieszta

Szombaton reggel, azaz február 23-án 08.00 órakor kezdődött a II. Farsangi Foci Fieszta, melyre 12 csapat nevezését fogadták el. A csapatok a helyi városi kispályás csapatok játékosaiból, valamint a kupára összeállt amatőr focistákból álltak. A 12 csapatot két 6-os csoportba sorsolták ki. Az A csoport délelőtt,  míg a B csoport délután kezdte meg a csoportmérkőzéseit.