Jelenlegi hely
Katona Péter
Katona Péter 2011-től 15 éven át dolgozott a Hajléktalan ellátásban. 1997-ben a Rendőrtiszti Főiskola bűnügyi szakán diplomázott, és a rendőrség kötelékében 18 évig teljesített szolgálatot. 2001-ben a dunaújvárosi Hajléktalanok Átmeneti Otthonában helyezkedett el, majd 2005-ben a Nappali Melegedő és az Éjjeli Menedékhely munkatársaként folytatta munkáját. 2007-ben a győri Széchenyi István Egyetem szociális munka alapszakán diplomázott, hogy munkáját minél tökéletesen végezhesse.
2008-tól társadalmi munkában koordinálta Dunaújvárosban a Február Harmadika Munkacsoport statisztikai felmérését, melyet a minisztériumi fejlesztéseknél figyelembe is vettek. 2005. és 2008. között a Hajszolt Egyesület felügyelő bizottságának tagja volt. 2010-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szakvizsgázott. Részlegvezetőként irányította a 2011-es évben átadott Útkeresés Segítő Szolgálat Kandó Kálmán téri Hajléktalanok Átmeneti Otthona, Nappali Melegedője, Éjjeli Menedékhelyének működését, ahol a fedél nélkül maradt férfiak és nők kaphatnak átmeneti segítséget kialakult problémáik megoldásához.
2015 májusától az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesületének önkéntes elnöke volt. Az egyesület az autista, illetve az értelmileg akadályozott gyerekeket és felnőtteket segíti a mindennapokban, Katona Péter pedig szívén viselte az egyesület sorsát.
Kitűnő kapcsolatokat épített ki a társintézményekkel, hatóságokkal, és az önkormányzattal. Mindig felhívta a figyelmet az aktuális problémákra, melyekre megoldásokat is keresett. Jól hasznosította a meglévő erőforrásokat. Az elesett emberek rehabilitációja a szívügye volt, minden nap azon fáradozott, hogy munkához segítse a szálló lakóit. Földi pályája tragikus hirtelenséggel zárult a közelmúltban.
Dunaújváros MJV Közgyűlése a kiemelkedő és példaértékű szakmai és humánus tevékenységének elismeréseként a „Szociális Munkáért – Dunaújváros” díjat Katona Péter részére POSZTUMUSZ adományozta.