fő tartalom

Kirinovics Ferencné

Kirinovics Ferencné óvodapedagógus még 1973-ban kezdett el a dunaújvárosi 12. sz. Napköziotthonos Óvodában képesítés nélküli óvónőként dolgozni. Folyamatosan képezte magát, majd 1992-től vezető helyettesi munkakört töltött be, emellett gyermekvédelmi feladatokat is ellátott. Éveken keresztül kiemelten foglalkozott a nevelési területek közül az anyanyelvi neveléssel, óvodai és a városi munkaközösség vezetői munkáját is segítette. 2000-ben a 17. számú Napköziotthonos Óvodában folytatta munkáját, és szabadidejében az MMK kulturális programjaiban segédkezett.

Nagy hangsúlyt fektetett a gyermekek környezettudatos szemléletének alakítására, anyanyelvi fejlesztésére. Határozott, következetes, gyermekközpontú gondolkodású nevelő munkája, szakmai tudása, segítőkészsége, példaértékű munkatársai számára.

 

Dunaújváros MJV Közgyűlése a kiemelkedően magas szakmai színvonalon végzett pedagógiai tevékenységének elismeréseként a Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjat Kirinovics Ferencné óvodapedagógus részére adományozta.

 

  • Frissítve: 2016. augusztus 10.
  • Létrehozva: 2016. augusztus 10.