Jelenlegi hely
Kiss Ervin Gábor
1952. december 30-án született Dunaújvárosban, akkori nevén Sztálinvárosban.
Iskoláit a városban végezte, ifj. Koffán Károly rajzszakkörébe, majd Birkás István műhelyébe járt 1968-’78 között. Meghatározó volt több amatőr képzőművész szoros barátsága, a közös festések. Feldolgozták Pentele utcáit, Rácalmást is, egyúttal sajátos, szabad szellemű, Plener-iskolát teremtettek meg. A közös szabadban való festés mozgalom megközelítően húsz évig tartott.
1982-től a Bartók Béla Bemutatószínpadnál dolgozott, mint színpadmester. Színházi díszleteket festett, plakátokat készített. Ekkor főleg nagyméretű munkák érdekelték. 1989-90. között a dunaújvárosi római katolikus templom szentélyének újrafestését végezte. 1989-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola, Felsőfokú Színházi Műszaki Tanfolyam karán. 1992-ben olaszországi tanulmányút során csiszolta tehetségét. Ezt követően 1993-ban volt az első egyéni kiállítása az MMK Folyosógalériában, melyet aztán később továbbiak követtek. 2006-tól rendszeresen szerepel a Dunaújvárosi Főiskola Átriumban rendezett tárlatokon.
Tagja az Országos Művészeti Alapnak, és az Új Part Egyesületnek, valamint a dunaújvárosi Hatok Festőművészek Társaságának.
Színvonalas és sokoldalú festőművészi tevékenységének elismeréseként Dunaújváros MJV Közgyűlése a Pro Cultura Intercisae díjat Kiss Ervin Gábor részére adományozta.