Jelenlegi hely
Kiss Jánosné
Kiss Jánosné a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem tanárképző szakán szerezte meg tanári diplomáját és ezután a dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskolába került biológia-testnevelés szakos pedagógusként . A Vasvárihoz aktív évei alatt mindig hű maradt, az első munkahelye egyben az utolsó is lett. Ritka pályaút a mai világban ez, amely alatt az összes vasváris diák megismerhette „Zsuzsa” néni biológia óráit.
A biológusi munkája során a törzsanyag mellett számára a legfontosabb a természet- és környezetvédelem, az egészséges életmódra nevelés, amellyel szemléletmódot tanított, gyermekek ezreit nevelt környezetünk szeretetére, megóvására, a tudatos fenntarthatóságra a jövő megőrzése érdekében.
Testnevelőként alapos és lelkiismeretes munkával nevelte a mindennapos mozgás szeretetére tanítványait. Nagyon sok diákot kísért haza magyar bajnokként az Vasvári dicsőségére. Tanítványai közül többen választottak környezetvédelemmel ,erdészettel, kertépítéssel kapcsolatos szakmát, amelyre nagyon büszke.
Évek óta részt vesz a Madárbarát program működtetésében, a tél beálltával tavaszig tanítványaival együtt gondozza a madarakat, így is fejlesztve a felelős állattartással kapcsolatos magatartást bennük. Az ő nevéhez fűződik, hogy a Vasvári Öko-iskolaként is működött. Egyebek mellett bevezette az iskolában a szelektív hulladékgyűjtési programot, és több környezetvédelmi pályázatot hirdetett, a gyerek körében nagy sikerrel.