Klein Imre

Klein Imre 1980-ban végzett a Dunaújvárosi Főiskolán műszaki tanárként, majd a Rendőrtiszti Főiskolán folytatta tanulmányait. A rendőrség kötelékében két évtizeden át dolgozott operatív tisztként és helyszínelő nyomozóként, majd alapító vezetője lett a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának.

2006-os nyugdíjba vonulását követően sem szakadt el a bűnmegelőzés ügyétől: több mint egy évtizeden át Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának társadalmi, civil bűnmegelőzési referenseként dolgozott. 

Klein Imre évtizedeken át kiemelt figyelmet fordított a fiatalokra. Több bűn- és kábítószer-megelőzési órát, előadást tartott az iskolák meghívására, ahol a fiatalokkal őszintén beszélgetett az őket érintő veszélyekről, a függőségekről és az áldozattá válás megelőzéséről. Pályázati munkájának is köszönhetően éveken át minden dunaújvárosi családhoz eljutott a „Narkoma” című kiadvány, hasznos információkat adva a szülőknek és a fiataloknak. Munkája hozzájárult az Újvárosi Drogambulancia létrejöttéhez. Klein Imre a társadalmi bűnmegelőzést közös ügyként, helyi kezdeményezésekre és széles körű együttműködésekre építve képzelte el. A prevenció egész szakmai életútjának egyik legfontosabb ügye volt.

– Imrével több évtizedes szakmai munka és barátság kötött össze – kezdte Szemenyei István a Rudas iskola igazgatója.

– Az ifjúság volt mindkettőnk munkájának fókuszában, és bár eltérő nézőpontból közelítettünk a témához, nagyon sok kérdésben hasonlóan vélekedtünk. Különös képessége volt, hogy egyszerre tudott nagy összefüggésekben gondolkodni és apró részletkérdésekben elmerülni. Számára a biztonságérzet, a prevenció, az érzékenyítés és a szabadidős programok csak egységes rendszerben voltak értelmezhetőek és egy célt szolgáltak: testben és lélekben egészséges nemzedékek felnevelését. Ebben a család, a jelzőrendszer és az ellátó-szolgáltató szektor összehangolt, felelős szerepvállalását tartotta fontosnak. "Imi, Te idealista vagy?" - kérdeztem egy-egy vitánk során, amikor kifogytam az érvekből. "Nem. Csak annyit szeretnék, hogy mindenki tegye a dolgát kompetenciái szerint." - jött általában a válasz. Hitt a közös munkával jobbá tehető világban és nagyon fel tudta dühíteni a közöny és hozzá nem értés. A nagy generáció egy meghatározó alakja hagyott itt minket. – fogalmazott. 

 Klein Imre közösség iránti elkötelezettsége azonban nemcsak a munkájában mutatkozott meg. A sport egész életében fontos szerepet töltött be. Fiatal korában maga is futballozott, később pedig szenvedélyesen követte a magyar sport eredményeit, a labdarúgástól a kézilabdán és jégkorongon át a kajak-kenuig és a tornáig. Különösen közel állt hozzá a dunaújvárosi jégkorong. Az Acélbikák egyik legkitartóbb törzsszurkolójaként szinte minden mérkőzésen ott volt, és barátaival az erdélyi túrákra is rendszeresen elkísérte a csapatot. A dunaújvárosi sportolók sikereire mindig büszke volt, és számtalan történetet őrzött a helyi sportélet szereplőiről.

Baráti közössége így emlékezik:

– Nehéz szavakba önteni, ki is volt valójában Imi: egy csupaszív ember, megbízható barát és büszke édesapa, nagyapa. Ha egyetlen szóval kellene jellemezni, az a büszkeség lenne – méghozzá a legtisztább, legnemesebb értelemben. Mindenekelőtt a családja jelentette számára az élet közepét. Feleségével, Judittal négy csodálatos lányt neveltek fel, akik felnőttként mind megállják a helyüket a világban. Végtelen büszkeséggel és szeretettel követte, valamint számolt be életükről csakúgy, mint unokája gimnasztikai sikereiről, a magyarországi megméretésektől kezdve egészen az olaszországi versenyekig. A család mellett a hivatása és a közösség határozta meg a mindennapjait. Sok mindennel foglalkozott, de hivatása ennél sokkal mélyebben gyökerezett: az önzetlen, fáradhatatlan segítésben. Legyen szó egy hétköznapi fuvarról, hivatalos ügyintézésről, vagy bármilyen baráti kérésről, rá mindig, minden körülmények között lehetett számítani. Nem várt cserébe semmit, számára a legnagyobb örömet és büszkeséget az jelentette, ha megoldhatott valamit másokért.

Vérbeli dunaújvárosi volt, rajongásig szerette városát, annak művészeit és sportolóit, épp olyan odaadással szorított a dunaújvárosi sportolóknak – többek között a jégkorongcsapatnak –, mint imádott futballcsapatának. Igazi közösségi ember volt, aki élt-halt a társaságért. Legendás vendégszeretetét senki sem felejti el. Baráti körünk üresebb lett nélküle, de az emlékek – a közös erdélyi túrák, a hegymagasi látogatások, a rockmaratonok és a megszámlálhatatlan közös nevetés – örökre velünk maradnak, őrizve egy olyan ember képét, aki egész életében másokért élt és tett.

Klein Imre halálával városunk olyan embert veszített el, aki évtizedeken át dolgozott a város biztonságáért, a fiatalok védelméért, a prevencióért és a közösségért – miközben a sport iránti szeretetével is gazdagította a város életét. Egész életét és munkásságát hivatástudat, magas szintű szakmaiság és a közjó iránti elkötelezettség jellemezte. 

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése Klein Imre részére, Dunaújváros közösségéért végzett példaértékű és önzetlen munkássága elismeréseként, posztumusz „Dunaújvárosért” díjat adományoz.