Jelenlegi hely
Kollár Edit
Kollár Edit a Római Városrészi Tagóvoda óvodapedagógusa, közel negyven éve lelkiismeretesen, rendkívül innovatív módon végzi munkáját. Impulzív és színes egyéniségével meghatározó személyisége az óvodai ágazatnak.
Elévülhetetlen érdemei vannak a bábmunkaközösség megalapításában. Évek óta vezetője a Dunaújvárosi Óvoda Kézműves – és Báb munkaközösségnek, továbbá egy személyben dramaturg, rendező és színész is.
Elsősorban az ő nevéhez fűződnek azok a szenzációs színházi előadások, amelyek nemcsak házon belül örvendeztették meg a gyermekeket, hanem a város más óvodásainak, kisiskolásainak is felejthetetlen élményt nyújtottak.
A gyermekek mellett a felnőttek előtt is megcsillantotta tehetségét a pedagógusnapi rendezvényeken, illetve az Országos Óvodapedagógiai Napokon több alkalommal is felléptek.
Tevékenyen részt vett a város kulturális életében, a Bartók Kamaraszínház – és Művészetek Háza „Szalakóta” bábcsoport tagja volt 7 évig.
Egyénisége és példamutatása, pedagógiai munkája élen jár a fiatalok, pályakezdő kollégák körében. A szakmában neve van, szülők körében rendkívül népszerű, közösségformáló szerepe meghatározó mind a felnőttek és mind az ifjúság körében.
Dunaújváros MJV Közgyűlése 2017-ben Dunaújváros Ifjúságáért díjat adományozott számára.
Dunaújváros Közgyűlése a példaértékű hivatástudata és lelkiismeretes pedagógiai tevékenysége elismeréseként a Dunaújváros Érdemes Pedagógusa Díjat Kollár Edit óvodapedagógus részére adományozta.