Jelenlegi hely
Kovács Andrea
Kovács Andrea tanítónő középiskolai tanulmányait a Vasvári Pál Óvónőképző Szakközépiskolában végezte, 19 évesen szakképzett óvónőként megtalálta hivatását. Munkáját a gyermekek szeretete és a szakmai igényesség jellemezte. Fontosnak érezte pedagógiai, módszertani tudásának gyarapítását, a Kecskeméti Felsőfokú Óvóképző Intézetben felsőfokú óvodapedagógusi végzettséget szerzett.
Óvónőként 18 évet töltött a pályán, majd 1998-ban a szekszárdi Illyés Gyula Tanítóképző Főiskola levelező tagozatán kapott másoddiplomát tanító szakon.
Az óvodapedagógusi munkakörből tanítói munkakörbe kerülés új kihívások elé állította, de egyben ösztönözte is. Napközis nevelőként a szabadidős programok szervezésében hasznosította tapasztalatait. Osztálytanítóként is a szakmai alaposság, a végtelen türelem és a gyermekek szeretete jellemezte munkáját. Nagy hangsúlyt fektetett a közösség fejlesztésére, rendszeresen szervezett osztályprogramokat, kirándulni, táborozni vitte tanítványait.
A tehetséggondozást is fontosnak tartva, rendszeresen felkészítette tanulóit az iskolai és a tankerületi tanulmányi versenyekre. Szavalóversenyen, logikai matematika versenyen eredményesen szerepeltek tanítványai.
A Dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskola pedagógusa, 40 év közalkalmazotti jogviszonnyal 2021-ben nyugdíjba vonul.