Kovács Gézáné

Kovács Gézáné, a Móricz Zsigmond Általános Iskola pedagógusa.

Tevékenységét 1978-ban képesítés nélkül kezdte egy óvodában, majd 1981-ben óvónői, 1997-ben német szakos nyelvtanári diplomát szerzett. A nyelvek iránti szeretete már az érettségi után kiderült. Orosz majd később német nyelvből tett hivatalos állami nyelvvizsgát. Az 1989/90-es években a TIT megbízásából vezetett a város óvodásai számára játékos német nyelvi foglalkozásokat. 1993-ban Jankó Árpád igazgató úr hívására lett a Móricz Zsigmond Általános Iskola tanára.

Az óráin a legújabb nyelvtanítási módszereket alkalmazza. A technika fejlődéséből eredő új eszközöket előszeretettel alkalmazza, és azokkal mindig az életkori sajátosságoknak megfelelően játékos, izgalmas feladatokkal inspirálja tanítványait az idegen nyelv tanulására.

Munkáját lelkiismeretesen, nagy odafigyeléssel végzi. Ennek eredménye, hogy szinte minden tanítványa a nyolcadik év végére nyelvvizsgát tesz. Osztályfőnökként is sokat tesz a gyermekekért.

Nagy az érdeme abban, hogy a németországi testvériskolával immár 14 éve szoros baráti együttműködést tudtak kialakítani.

Szintén az ő érdeme, hogy a diákcsereprogram keretében minden tanévben 2-3 móriczos tanuló több hetet Ingolstadtban tölthet nyelvtanulás céljából.

Kovács Gézáné szakmai munkáját kiválóan végző pedagógus, aki számára a tanítás nem munka, hanem öröm.

Dunaújváros Közgyűlése a lelkiismeretes oktatói tevékenységének elismeréseként a Dunaújváros Érdemes Pedagógusa Díjat Kovács Gézáné pedagógus részére adományozta.

  • Frissítve: 2013. június 11.