Jelenlegi hely
Kovács József
Kovács József úszóedző1980-ban érkezett Zalaegerszegről Dunaújvárosba. 37 éve főállású úszóedzőként dolgozik a Dunaferr Sportegyesületben. Klubhűsége ritkaságnak számít napjainkban. Fiatalon kezdte edzői pályafutását, sok száz gyermeket tanított meg az úszásnemek alaptechnikájára, majd utánpótlás neveléssel kezdett foglalkozni. Szinte minden korosztályban nevelt bajnoki érmes versenyzőket. A nemzetközi sikerekre sem kellett sokat várni, 1986-ban Varga Dórával Ifjúsági Európa Bajnoki címet nyert.
Takács Krisztián személyében olimpikon sportolót nevelt. 2014-ben felnőtt Európa Bajnoki bronzérmet nyert úszója Balog Gábor. Rajtuk kívül számos úszó ért el a keze alatt kiemelkedő eredményeket, Berzlánovits Éva, Molnár Viktória, Csépányi András, Papp Renáta, Urbán Kata ifjúsági EB és EYOF érmeket szereztek. Jelenleg Selmeczi Levente (ifi EB I. hely) és Szöllősi Martin (ifi EB VI. hely), valamint több országos utánpótlás úszóbajnok felkészülését irányítja.
Mindig a munkában hitt, versenyzőitől az edzéseken megkövetelte a maximális teljesítményt.
Pontossága, következetessége példa lehet tanítványai számára. A szigor és keménység jellemzi pályafutását, mely mindig a sportolók érdekét szolgálta. Munkájával a búvárúszókat is segíti, világversenyek érmei fémjelzik tevékenységét. A női pólócsapat is sokat köszönhet neki, hiszen évek óta szakmai segítséget nyújt a vízilabdások úszóedzésein. Részt vett a 2017-es Vízi- és Úszó Világbajnokság rendezésében, a nemzetközi sajtómunkatársak szakmai segítőjeként.
Több évtizedes, kimagasló és példaértékű szakmai tevékenységének elismeréseként Dunaújváros MJV Közgyűlése a Dunaújváros Sportjáért Díjat Kovács József úszóedző részére adományozta.