Jelenlegi hely
Kozma Miklósné
Kozma Miklósné középiskolai tanulmányai után az adonyi Magyar Postahivatalnál helyezkedett el. 1984-től a Ruhaipari és Szolgáltató Szövetkezetnél dolgozott, majd 1987-től egy rövid ideig az Adonyi Nagyközség Tanácsnál írnokként tevékenykedett.
A következő évtől adminisztrátorként dolgozott a Budapest Vidéki Postaigazgatóságnál egészen 1992-ig. Ezt követően került a közigazgatásba, ugyanis 1992-ben helyezkedett el Adony Város Polgármesteri Hivatalában igazgatási ügyintézőként.
2001-ben fejezte be tanulmányait a Dunaújvárosi Főiskolán, ahol mérlegképes könyvelő képesítést szerzett vállalkozási szakon. 2009-ben diplomázott a Budapest Corvinus Egyetemen, mint igazgatásszervező.
Továbbá ügykezelő alapvizsgával, közigazgatási alapvizsgával, és anyakönyvi szakvizsgával is rendelkezik.
2014 áprilisától a Polgármesteri Hivatalunk kollektíváját erősíti, először mint anyakönyvvezető, majd közigazgatási hatósági ügyintéző. Jelenlegi beosztása mellett, napjainkban is intézi és közreműködik az újonnan honosított állampolgárok eskütételének lebonyolításában.
Kiváló szervezőképességét, kapcsolatteremtő készségét nagyszerűen kamatoztatja munkája során. Munkavégzésére a szakmai hozzáértés, precizitás, kiemelkedő problémamegoldó képesség jellemző.
Dunaújváros MJV Közgyűlése, az elhivatott és magas szakmai színvonalon végzett tevékenységének elismeréseként, a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat Kozma Miklósné részére adományozta.