Jelenlegi hely
Kuslits Marietta
Kuslits Marietta tanárnő 1978-ban végzett a szegedi József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karán kémia-fizika szakos középiskolai tanárként. 1982-ben kezdett tanítani a Római városrészi Általános Iskolában, majd az általános iskolai korosztályt felváltotta a fiatal felnőttekkel való munkára. 1990-ig a Nehézipari Műszaki Egyetem Kohó- és Fémipari Főiskolai Karán tanított. Majd 1990 augusztusától kezdte meg pedagógusi munkáját a Lorántffy Zsuzsanna Szakközép- és Szakmunkásképző iskolában, kémia-fizika szakos középiskolai tanárként.
Munkájában mindig precíz, megbízható és igényes volt. Egészségügyi, majd vegyész szakon tanuló osztályok osztályfőnökeként szervezte a diákjai tanórán kívüli feladatait, a versenyfelkészítéseket, osztálykirándulásokat. Több éven keresztül nagyfokú szakmaisággal végezte a munkaközösség vezetői tevékenységét. Összefogta, irányította a természettudományi tantárgyakat tanító kollégái munkájáét, mentorálta a pályakezdő pedagógusokat.
2004-ben múzeumpedagógia szakvizsgát tett, ezt követően informatikus könyvtáros diplomát szerzett. Minden évben megrendezte az iskolában a Múzeumi Napot, valamint évekig szervezte az „ELTE házhoz jön” programot, melynek keretében a diákok neves egyetemi oktatók előadásait hallgathatták meg.
Dunaújváros MJV Közgyűlése a több évtizedes példaértékű és magas szakmai színvonalon végzett pedagógiai tevékenységének elismeréseként a Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjat Kuslits Marietta pedagógus részére adományozta.