fő tartalom

Mericz Krisztina Zsuzsanna

Mericz Krisztina ZsuzsannaMericz Krisztina a Bajai Tanítóképző Főiskolán szerzett diplomát, 1975-től húsz éven keresztül volt a Petőfi Sándor Általános Iskola alsó tagozatos tanítója. 1995-től 2001-ig a Barátság iskola napközis nevelőjeként dolgozott, majd az iskola bezárása óta a Móricz iskola alsó tagozatos tanítója. Szakmailag rendkívül felkészült tanító. Munkáját a "legek" jellemzik. Szakmai ismeretei, tapasztalatainak átadó képessége, felkészültsége, rendszeressége, módszerei, többlet munka vállalása alapján kollégái példaképe.

A gyerekek nevelésében, fejlesztésében kiemelkedő eredményei vannak. Mindenre nyitott, szereti elsőként megismerni az új dolgokat, módszereket. Példaértékű a gyerekekkel és a szülőkkel való közvetlen kapcsolata, minden esetben nagy empátiával közeledik feléjük. Soha nem fáradt, mindig készen áll egy kis korrepetálásra, versenyfelkészítésre, vagy éppen beszélgetésre. Jelenlegi és volt tanítványai nagy odaadással, szeretettel beszélnek róla. Minden gondjukkal, problémájukkal bármikor és bárhol fordulhatnak hozzá.

Minden évben többször is szervez az osztályának kirándulásokat. Ilyenkor a szülőket is bevonja a közös programba. Természetjárás közben minden fáról, virágról tud mesélni valami érdekes dolgot. Ha útjába akad valamilyen műemlék, nagy lelkesedéssel adja tovább ismereteit. Még a szülők is rácsodálkoznak, hogy milyen ismeretanyaggal rendelkezik.

A nyári "zöld tábor" hatalmas élmény a gyerekeknek. Egy szinte érintetlen, teljesen más világot mutat meg tanítványainak. Minden játékba, mókába azonnal be tudja vonni őket. A természet szeretetét, óvását, gondozását olyan természetes egyszerűséggel tudja átadni, amely képesség csak kevés embernek adatik meg. A gyerekek pedig tágra nyílt szemekkel figyelik minden szavát, várják újabb és újabb történeteit. Nagy erőfeszítéseket tesz azért is, hogy a kicsik megszeressék az olvasást és ne a tévézés, a számítógépezés töltse ki a szabadidejüket.

Volt tanítványai a mai napig odafutnak hozzá az iskola udvarán és elmesélik, hogy mi történt tegnap, vagy éppen mi nyomja a szívüket. Mericz Krisztina munkája pedagógus, de sokkal inkább ez a hivatása, igazából, erre született.

  • Frissítve: 2021. augusztus 24.
  • Létrehozva: 2021. augusztus 24.