Jelenlegi hely
Molnár János rendőr őrnagy
Molnár János rendőr őrnagy urat 1997. július elsején nevezték ki a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály Őr- és Járőrszolgálati Alosztály hivatásos állományába, mint járőr.
2000 júniusa óta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály Vizsgálati Alosztályon vizsgálói feladatokat látott el, majd főnyomozói tevékenységet is folytatott 2005től 2009-ig. 2009-től megbízott alosztályvezető-helyettes, ebbe a beosztásba történő kinevezésére 2012-ben került sor. Az őrnagy úr előmenetele is mutatja, hogy a rábízott feladatokat, a kapott utasításokat, szolgálati megbízásait precízen, szakmai jártassággal és hozzáértéssel végzi, a megszerzett ismereteit a gyakorlatban szakszerűen alkalmazza.
Tudásának, ismereteinek átadásával hatékonyan segíti az állományba kerülők asszimilációját, eredményes munkavégzését.
Széles látókörrel bíró, tapasztalt munkatárs, aki az alárendeltségébe tartozók minőségi rendőri munka biztosítására-, valamint az állomány vezetésére, irányítására nagy figyelmet fordít.
Kimagasló szakmai tevékenysége és hivatástudata elismeréseként Dunaújváros Közgyűlése a Dunaújváros Közbiztonságáért díjat Molnár János rendőr őrnagy úr részére adományozta.