Jelenlegi hely
Mudra Lászlóné
2020-ban a Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjra jelölést kapott Mudra Lászlóné, a Lorántffy Zsuzsanna középiskola pedagógusa.
Mudra Lászlóné a Pécsi Tanárképző Főiskolán 1981-ben szerzett testnevelés-földrajz szakos általános iskolai tanári diplomát, és ezt követően kezdte meg négy évtizeden át tartó oktató, nevelő pedagógiai munkáját a mai Arany János Általános Iskolában kezdte meg négy évtizeden át tartó oktató, nevelő pedagógiai munkáját.
Oktatói tevékenységét mindvégig következetes igényességgel végezte. Pedagógiai érzékét és humorát dicséri, hogy diákjaival mindig jó kapcsolatot alakított ki, tisztelték, szerették őt. Kollégáihoz fűződő viszonya mind szakmai, mind emberi vonatkozásban példamutató volt. Több mint tizenöt éven át vezette iskolája testnevelési munkaközösségét, irányítva, szervezve annak számtalan sportági rendezvényét a tanulóifjúság megelégedésére. A Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete helyi szervezetétől 2006-ban megkapta „Az év testnevelője” megtisztelő címet.