Jelenlegi hely
Nagy Lászlóné Anita
Nagy Lászlóné Anita tősgyökeres dunaújvárosi. Középiskolai tanulmányait a Rudas Közgazdasági és Szakközépiskolában végezte: ipari könyvelő, vállalati tervezői és statisztikusi képesítés került az érettségi bizonyítványába.
1988 óta dolgozik a közszolgálatban. Gazdálkodási területen a kezdetekben a város intézményeiben segítette az ott folyó munkákat: elsőként középiskolájában, majd a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Középiskolába sodorta az élet. Már ebben az időszakban is nagy hangsúlyt fektetett ismereteinek bővítésére, így 1995-ben mérlegképes könyvelői szakképesítést szerzett.
A Polgármesteri Hivatalba 1999. augusztusában került, ahol a pénzügyi osztály csapatát erősítette és erősíti a mai napig is. Kezdetben a fejlesztések tartoztak hozzá, majd szinte minden, az osztályon zajló tevékenységben tapasztalatot szerzett. Ismeretei a költségvetés tervezésétől, a könyvelési feladatokon túl a pénzügyi folyamatok és elszámolások széles skáláját felöleli.
Jelenleg, mint költségvetési ügyintéző végzi az önkormányzat és intézményei költségvetés tervezésének koordinálását, az év közbeni előirányzat változások jogszabály szerinti rendezését, az önkormányzati bevételek nyomon követését, és mindezek mellett folyamatosan figyelemmel kíséri a likviditási helyzetet.
Munkáját lelkiismeretesen, nagy szorgalommal és teljes odaadással végzi, szem előtt tartja a törvényi előírásokat, amelyekről naprakész információkkal rendelkezik. Lojalitása, elkötelezettsége példaértékű.
Mindig nagy hangsúlyt fektetett az új kollégák betanítására, munkájuk segítésére, minden esetben végtelen türelemmel és készséggel áll hozzájuk.
Amikor megkezdtem a munkámat az osztályon Nagyné Anita kolléganőm iránymutatásai sokat jelentettek számomra – emlékezett vissza Börcs-Bajnok Csilla, számviteli ügyintéző.
Csendes, ám határozott embernek jellemezném. Munkája során szinte soha sem emeli fel a hangját, higgadtan próbál segíteni, akár én, akár más fordul hozzá. A különféle jogszabályok értelmezésében is szívesen hallgatom a véleményét, mert biztosan tudom, hogy lelkiismeretesen végigolvassa az adott szabályt.
Szeretem a gyakorlatiasságát, legyen szó akár szakmai, akár egy hétköznapi probléma felmerülésekor.
Az is a kezdetektől szimpatikus a számomra, hogy munkájában rendezett és környezetének kialakításában is ez a rendezettséget keresi. Széles információval rendelkezik sok-sok területen, amit a munkájában is képes hasznosítani.
Nagy Lászlóné Anita szakértelme mély tudást rejt; igénye volt a pénzügyi terület még alaposabb ismeretére, így a Dunaújvárosi Főiskolán 2012-ben gazdász diplomát szerzett.
Empatikusan, együttműködően áll a közvetlen kollégáihoz, valamint a hivatal minden dolgozójához, illetve az általuk kért feladatok megoldásához. Munkáját hatékonyan és eredményesen végzi.
A legjobb munkatársak gyakran nemcsak a teljesítményükben, hanem a személyiségükben is különböznek a többiektől, és Anita a csendes, türelmes viselkedésével tűnik ki közülünk.
Munkájában alapos és analitikus. A körünkben elöltött hosszú évek alatt megszerzett munkatapasztalatával pedig segítségünkre van mindennapjainkban.
Nagy – nagy türelemmel foglalkozik mindazokkal, akik segítséget kérnek, és ami nagyon fontos: ha így teszel, biztos lehetsz abban, hogy nem lesz ideges.
Éppen emiatt sokan keresik személyesen és telefonon is, úgy hogy nehéz kivárnod a „sorod”. – fogalmazott Németh Béláné, pénzügyi ügyintéző.
Nagy Lászlóné Anita közvetlen, kedves, de határozott személyiség.
Ha Anitáról kell mesélnem, akkor én leginkább az emberről szeretnék: ami elsőként eszembe jut, hogy tökéletes padtárs és jó osztálytárs! – mondta Hajgató Zita, vezető pénzügyi ügyintéző.
Én később érkeztem ebbe a gazdasági csoportba, és nem volt kérdés a részéről, hogy a friss nebulót bevezesse azokba a helyi rejtelmekbe, amik segítettek, hogy be tudjak illeszkedni egy jól működő közösségbe.
Persze tudjuk, hogy az 1969-ben születettek egy kiváló évjárathoz tartoznak és mi, eme kiváltságosok közé tartozunk. Kiegészítjük egymást, és nem azért, mert neki szép hosszú haja van, nekem pedig tövig levágott, hanem mert vele jó az együtt gondolkodás, ott van a fejében és akaratában minden olyan tudás, ami ezen a pályán megköveteltetik. Pedig a napi számviteli és pénzügyi órák lehetnének egyhangúak is, de amikor mellettem ülve néha rázendít egy kis rock&roll-ra, vagy éppen a legnagyobb hajtás közepette jön az a bizonyos poén, akkor aztán a legrosszabb esetben is fetrengünk a nevetéstől.
Nyilván egy jó padtárstól elvárás, hogy ha a leckében és feladott feladatban, vagy dolgozatírás közben megakad az ember, akkor segítséget adjon. Na, nála nincs szükség a noszogatásra, és segítőkészsége nem csupán az irodánkban áll meg, hanem kiterjed bármely más osztályról, bármely más intézményből érkező kérésre.
Precizitás, pontosság, szabálykövetés, tudás az egyik oldalon, emberség, jókedv, állhatatosság a másik oldalon, és nyilván emellett még sok más tulajdonság ötvözetéből van nagyszerűen összerakva.
34 év azt mondják a házasságból is sok, nemhogy a közigazgatásból. Szerintem mind a két területen remekül áll helyt. Az egyik állítást a férje tudja igazolni, a másikat pedig azt gondolom az itt jelenlévők. A mai napon pedig ez az elismerés egy olyan életútnak és embernek szól, aki messzemenőkig rászolgált arra a címre, amely fogalom egy kiváló közszolgát takar.
Személyében a Közszolgálatáért díj egy valóban kiváló munkát végző köztisztviselő elismerése, egy olyan közszolgálati pályáé, amely 34 éve tart.
Dunaújváros MJV Közgyűlése a kiemelkedő, példaértékű tevékenységének és hivatástudatának elismeréseként a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat Nagy Lászlóné részére adományozta.