Nagy Zoltánné
Nagy Zoltánné 1985-ben szerezte meg tanítói diplomáját a Kaposvári Tanítóképző Főiskola Szekszárdi Kihelyezett Tagozatán.
Gyermekkora óta tudatosan készült a pályára. A tanítás csodálatos, ám nagy felelősséggel járó munkáját a kezdetektől küldetésének tekintette, és a tudás átadása mellett legfőbb célja a nevelés volt.
Pályáját a Kőrösi Csoma Sándor nevét kapó Béke városrészi iskolában kezdte, majd az Arany János Általános Iskola nevelőtestületének tagja lett. Pedagógiai gyakorlatába folyamatosan új módszereket épített. Úttörője a Zsolnai programnak, melynek köszönhetően tanítványai rengeteg tanulmányi versenyen remekeltek, a kultúra iránt érdeklődő, irodalomszerető kamaszokká váltak. Idővel a matematika oktatása lett a fő irányvonala, az iskola Matematika Mini Akadémiájának a vezetője lett. Következetes és motivált munkája elismeréseként a szülői szervezet és a tantestület az Év pedagógusa díjjal jutalmazta. Tapasztalatait hosszú éveken át munkaközösség-vezetőként hasznosította, 2023-tól pedig alsós igazgatóhelyettesként segíti az iskola működését.
Minden tettével iskolája érdekeit képviseli, diák, szülő, kolléga egyaránt számíthat rá. Értékteremtő munkájával mindig arra törekszik, hogy gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt derűs iskolát, biztonságot és nyugalmat sugalló mindennapokat biztosítson.
Kiemelkedő pedagógusi és vezetőhelyettesi tevékenységéért, sokoldalú és magas színvonalon végzett szakmai munkájának elismeréseként DMJV Közgyűlése Nagy Zoltánnét Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjban részesíti.