Térfigyelő kamerarendszer fejlesztése Dunaújvárosban

Versenyképes járások Program

Magyarország Kormányának Versenyképes Járások Programja keretében „Térfigyelő kamerarendszer fejlesztése Dunaújvárosban” címen Dunaújváros, Nagyvenyim, Perkáta települések önkormányzatai közösen, konzorciumi formában 2025. második félévében fejlesztési igényt nyújtottak be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumhoz.

A konzorcium egészének megítélt támogatás összege bruttó 60.000.000 forint, melyből Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata 60.000.000 Ft támogatásban részesült.

A „Térfigyelő kamerarendszer fejlesztése Dunaújvárosban” című projekt Magyarország Kormányának a Versenyképes Járások Program keretében biztosított vissza nem térítendő támogatásával, hazai forrásból valósul meg. 

A beruházás célja a kamerarendszer működőképességének helyreállítása, korszerűsítése és képességfejlesztése. Megújul a rendszert működtető hálózat, a meglévő hálózati csomópontokon a hálózati kiesések okának feltárása és elhárítása is megtörténik. Megújulnak a kamerapontok adatkapcsolatai, indokolt esetben a kapcsoló szekrények és a kamerák jelentős része. A szerverkapacitás kibővül. 98 darab kiegészítő eszköz, 13 darab kapcsolószekrény, 8 darab rendszerfelismerő kamera, 10 darab forgatható kamera, 11 darab fix forgalomfigyelő kamera beszerzése a cél.

A beruházás kezdete: 2026.01.01.
A beruházás várható befejezése: 2027.12.31.

A Versenyképes Járások Program kiemelt célja, hogy a járások szempontjából jelentős, több település helyzetét javító, illetve az adott járás lakosságának minél nagyobb hányadát érintő fejlesztések támogatásával ösztönözze a térségi és települési együttműködéseket, megteremtse a párbeszédet a járások települései között annak érdekében, hogy közös céljaikat minél hatékonyabban valósítsák meg.

Csatolmány Méret
Sajtóközlemény - 2026.04.23. 114.61 KB
2026. április. 29.

facebook megosztás