Jelenlegi hely
Nyesőné Frész Anikó
Nyesőné Frész Anikó közszolgálati pályafutását 2000-ben a nagykarácsonyi önkormányzatnál kezdte, majd 2004-től hivatalunk adóhatósági osztályánál helyezkedett el.
Szakmai fejlődése érdekében 2005-ben közigazgatási szakvizsgát tett.
Kezdetben iparűzési –és építményadó ügyintézői feladatot látott el.
Szakmai tudása, a feladatának minél magasabb szinten történő ellátására való törekvése hamar megmutatkozott a munkája során.
Mindezek felelősségteljesebb munkakör betöltésére predesztinálták, így a könyvelési, majd ezen túlmenően az osztályvezető helyettesi feladatok ellátása vált feladatkörévé.
Munkáját a legnagyobb odafigyeléssel, szorgalommal és pontossággal látja el.
Azon kivételes munkatársak közé tartozik, aki mindenkor határtalan türelemmel és önzetlenül tud másokat segíteni, tanáccsal, iránymutatással szolgálni a nehezen megoldható kérdésekben.
Nyitott, széles látókörű köztisztviselő, aki képes könnyen befogadni az újat és továbbadni azt. Nem torpan meg a kihívások előtt.
Közreműködésével került bevezetésére az elmúlt években önkormányzati adóhatóságunknál az ügyfelek adminisztrációs terheit csökkentő elektronikus ügyintézés, továbbá jelentős szerepet vállalt az új önkormányzati informatikai rendszerhez, az ASP Adó szakrendszerhez történő csatlakozás előkészítésében, annak az évi bevezetésében.
Az önkormányzat gazdasági érdekeit szem előtt tartva, az ügyfeleket tisztelve, azokat segítve és a törvényi előírásokat betartva példamutatóan végzi munkáját.
Alapvetően csendes, ám határozott és mindig kedves, önzetlen kolléganő, aki nagy tiszteletnek örvend a munkatársai körében.
Dunaújváros MJV Közgyűlése, az elhivatott, példaértékű, és magas szakmai színvonalon végzett tevékenységének elismeréseként, a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat Nyesőné Frész Anikó részére adományozta.