Jelenlegi hely
Pappné Sánta Magdolna
Pappné Sánta Magdolna a Kecskeméti Óvónőképző Intézetben diplomázott 1985-ben, azóta óvónőként végzi munkáját.
Többféle pedagógiai módszerrel is dolgozott az évtizedek során, ugyanakkor a mai napig nyitott az új módszerek megismerésére, folyamatosan képzi magát. 2023-ban mesterpedagógus minősítést szerzett, amely megkoronázása volt szakmai pályafutásának.
Mindennapi munkájában az a legfontosabb számára, hogy a gyermekeknek érzelmileg biztonságos, nyugodt környezetet teremtsen a csoportszobában. Szerető, elfogadó személyisége, pozitív kisugárzása bizalmat ébreszt minden kisgyermekben. Fontosnak tartja az értékek átadását, szabályok betartását. Erőssége, hogy nagyon hamar felismeri a gyermekek egyéni igényeit, illetve a hozzájuk vezető utat. Empatikus, szociálisan érzékeny ember, akit nem hagynak hidegen a különböző emberi, gyermeki sorsok.
– Hálás vagyok, hogy megismerhettem őt és együtt dolgozhattunk, hiszen rengeteg tudást kaptam tőle és nem csak a gyermekekkel való foglalkozás területén. Becsülöm kitartását, örök jó kedvét, gyermekszeretetét! – mondta Róla Kissné Ividics Titanilla, tagóvoda vezető.
Felelősségteljes, elhivatott óvónéni, aki a mai napig a fiatalokat meghazudtoló gyorsasággal, lendülettel és energiával bír. Állandó mozgásban, tervezésben és megvalósításban van, munkája mindig pontos, precíz.
– Mint egy két lábon járó lexikon áll rendelkezésünkre. Fergeteges színházi előadások fűződnek a nevéhez, amit kollektívánk, akár a város óvodásainak, vagy óvodai, városi rendezvényeken felnőtteknek adott elő, hatalmas sikert hozott. Szakmai útmutatásai, segítőkészsége, bátorításai, megerősítései hozzájárultak ahhoz, hogy ma az legyek, aki vagyok. Szerencsére a kisfia az én csoportomban töltötte óvodás éveit, így még egy szeretetteljes pont köt össze minket. – mondta Tézsi óvónéni.
Vállalásait épp oly gondosan teljesíti, mint a gyermekek terelgetését, nevelését, problémáik megoldását. A kihívások elől sosem hátrál meg. A közösségért való tenni akarása példaértékű lehet mindenki számára. Mindenkihez van egy kedves szava, mindig talál időt arra, hogy egy jó szót szóljon a gyerekekhez, a szülőkhöz vagy a kollégákhoz. Kapcsolataiban arra törekszik, hogy mások véleményét, értékeit tiszteletben tartsa.
Szaktudását folyamatosan fejleszti, lelkiismeretesen, felkészülten alkalmazza a mindennapi munkája során. Pozitív személyiségével, őszinteségével elősegíti a nevelőtestület harmonikus együttműködését. A fiatal pályakezdőknek mindenben segítséget nyújt, bizalommal fordulhat hozzá bárki.
– Amikor a Római városrészi Tagóvodába kerültem, Magdi személyében egy olyan emberrel ismerkedtem meg, aki mindig a segítségnyújtásra és a nyugodt, békés kommunikációra törekszik. Óriási szakmai tudással rendelkezik, amit szívesen megoszt azzal, aki tőle segítséget kér. Ha kell, csak meghallgat, ha kell, tanácsot ad. Kollégái is mindig számíthatnak rá. Úgy gondolom, hogy alappillére az óvodánknak.
Sokat tanultam tőle a higgadtság, a drámapedagógia és a pedagógiai szakszó használata terén. 40 évet töltött eddig az óvodapedagógusi pályán, de kitartása, lelkesedése ma is töretlen. Hisz abban, amit csinál. – mondta róla Hertzné Gabriella, a Dunaújvárosi Óvoda igazgató helyettese.
– 15 éve dolgozom vele egy csoportban. Jó humorú, őszinte, lelkiismeretes ember. Sokkal több, mint egy kolléganő, jó tanácsadó, jó hallgatóság, igaz barát. Köszönöm a sorsnak, hogy megismerhettem őt. A sok vidámságot, nevetést, az őszinte könnyeket, fájdalmat, amit együtt éltünk át, soha nem felejtem. A legfontosabb dolog, amit tanultam tőle, hogy minden kisgyermeket feltétel nélkül kell szeretni, bárki is ő, bárhonnan is jött. – fogalmazott Betti óvónéni, közvetlen váltótársa.
Pappné Sánta Magdolna több évtizedes, kimagasló pedagógiai szakmai munkájának elismeréseként Dunaújváros Érdemes Pedagógus díjban részesül.