Jelenlegi hely
Patai Mária Zsuzsanna
Patai Mária Zsuzsanna tanárnő 1981-ben végzett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán Magyar nyelv és irodalom, francia nyelv és irodalom szakos középiskolai tanárként. Ugyanebben az évben költözött Dunaújvárosba, majd 1989-ig a Münnich Ferenc Gimnáziumban tanított.
Munkájában a kezdetektől fontosnak tartotta a korszerű tudás közvetítését, a tanulók érdeklődését felkeltő kreativitásra törekedett. A gimnáziumban oktatott diákjai közül később többen választották a tanári pályát magyar és francia szakon egyaránt.
1989-től a Könnyűipari Szakmunkásképző Intézet és Kollégium, a mai Lorántffy Zsuzsanna középiskola tanára. Az itt töltött évek alatt is a magas színvonalon végzett szakmai munka jellemezte. A digitális világ megjelenésekor nagy lehetőséget látott a számítástechnika, az internet használatában. Bemutatói, ötletei példát mutattak a kollégái számára is.
Tudását megújítva több továbbképzésen vett részt itthon és külföldön egyaránt. A Magyartanárok Egyesületének tagjaként látogatja és figyelemmel kíséri a szakma kimagasló képviselőinek előadásait, szemináriumait. Osztályfőnökként alapvető értékeket képviselt, a tanítványaival közösen átélt kirándulások, beszélgetések a természet szeretetét és a tartalmas élet jelentőségét hangsúlyozták.
A több évtizedes kimagasló és példaértékű pedagógusi tevékenységének elismeréseként Dunaújváros MJV Közgyűlése a Pedagógus Életpályáért Emlékérmet Patai Mária Zsuzsanna tanárnő részére adományozta.