Jelenlegi hely
Puskásné Hilbert Katalin
Puskásné Hilbert Katalin Erzsébet pedagógusi pályáját képesítés nélküli nevelőként kezdte, majd 1982-ben kapott diplomát magyar-orosz szakosként a Janus Pannonius Egyetem Tanárképző Karán. Második diplomáját a székesfehérvári Kodolányi János Főiskolán szerezte, amellyel angol nyelvszakos tanári képesítést kapott.
Hosszú pályája során dolgozott Mezőfalván, Perkátán, Ajka Padragkúton, majd 1995-ben visszatért szülővárosába, Dunaújvárosba. 2001 óta erősítette a Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola tanári karát angol-magyar szakos pedagógusként.
Munkáját nagy odaadással, megbízhatóan végezte. Kollégái mindig számíthattak rá. Rengeteg emlékezetes, jól sikerült iskolai ünnepséget állított össze és adott elő diákjaival. Nagyon sok helyesírási versenyen vettek részt tehetséges tanulói. Kollégáival közösen verseket népszerűsítő iskolai rendezvényeket szervezett.
Tehetséggondozó tevékenysége mellett kiemelt figyelmet fordított a felzárkóztatásra szoruló gyermekek iránt, akiknél megtalálta a kihívás örömét a nevelési problémák megoldásában.
Munkájában mindig a gyermekek érdekeit tartotta a legfontosabbnak. A tantestület egyik meghatározó tagjává vált. Néhány évig az iskolai humán munkaközösség vezetőjeként szervezte, segítette kollégái munkáját.
Angol nyelvtanárként az iskola hagyományait megtartva több alkalommal szervezett a hatodikos diákok számára nyári tábort Velencén. Oktató-nevelő munkájának gazdagítása, színesítése érdekében az eltelt évek alatt folyamatosan képezte magát, számos továbbképzésen, informatikai tanfolyamon vett részt.
Puskásné Hilbert Katalin Erzsébet tanár elhivatott, nagy szakmai tudással rendelkező pedagógus. Munkájában mindig tudatos, következetes. Legfőbb célja a gyermekek nevelésén túl, hogy a tanítványainak olyan tudást nyújtson, amivel megállják a helyüket a későbbi tanulmányaik Nyugdíjba vonulásával értékes, nehezen pótolható nagy tudású pedagógustól búcsúzik az iskola tantestülete.