Quimby zenekar

A Quimby zenekar frontembere, Kiss Tibor és Varga Livius 1971-ben születtek Dunaújvárosban. A Quimby zenekar tagja Mikuli Ferenc szintén dunaújvárosi kötődésű, hiszen egy iskolában, az akkori Dr. Münnich Ferenc Gimnáziumban tanult zenésztársaival. A fiúk már a gimnáziumban Október néven feldolgozásokat játszó zenekart alapítottak, melyben Kiss Tibor és testvére Endre, Varga Livius és Mikuli Ferenc is próbálgatta szárnyait.

A népszerű Quimby zenekar immár több mint 20 évvel ezelőtt, 1991-ben alakult. Némi fluktuációt követően az együttes 1993-ra állt össze a jól ismert hat taggal, azaz Kiss Tibor - ének, gitár, Kiss Endre - gitár, Varga Livius - ütőhangszerek, vokál, Molnár Tamás - szaxofon, Mikuli Ferenc - basszusgitár, Medve Ákos – dob.

Az első hanganyag megjelenése után egy évvel a zenekar - mely ekkor már az egyik legsikeresebb budapesti klubbanda - tagcserére kényszerül. Kiss Endre távozott a csapatból, a helyére azonban nem egy új gitáros, hanem egy fiatal, balatonfüredi születésű billentyűs, Balanyi Szilárd került. A zenekar 1995-ben ebben az új felállásban rögzíti új albumát. A még ugyancsak angol nyelvű CD már tartalmazza a Quimby-re mai napig is jellemző stílusjegyek egy szeletét - erős hangulatú, sanzonos, epikus hangvételű dalok, expresszív zenei világ és előadásmód.

1995-ben a Quimby koncertjei már eseményszámba mennek, ám az év őszén a zenekar két kulcsembere Kiss Tibor és Varga Livius mégis úgy dönt, hogy New Yorkba utaznak új tapasztalatokat szerezni. Három hónapot töltöttek New Yorkban, s miután hazajöttek, a zenekar úgy döntött, hogy a továbbiakban magyar nyelvű dalokat ír. 1996 nyarán készül el a Quimby új lemezanyaga, a Majom-tangó. Az, hogy a Quimby a Majom-tangóval magyar nyelven éneklő zenekarrá változik át, ugrásszerűen növelte a lemezkészítés előtti időszak óta az együttes ismertségét és népszerűségét.

A zenekar ekkor már megkerülhetetlen jelenség az alternatívnak nevezett színtéren, ám Quimbyt igazándiból az 1997 decemberében megjelenő Diligramm teszi, ha úgy tetszik, ennek a színtérnek egyik igazán fontos zenekarává.

A szintén nagysikerű Ékszerelmére-album megjelenése után a zenekar megválik Molnár Tamás szaxofonostól, megüresedett helyére pedig hosszas keresgélés után az egykori Andersen együttesben muzsikáló Kárpáti József trombitás/billentyűs érkezik. A zenekar már ebben a felállásban lép fel 2000. augusztus 9-én a Sziget 2000 nagyszínpadán. A Quimby több albumot és egy hosszabb lélegzetű szünetet követően 2004-ben folytatta a munkát, és a visszatérő koncert után a zenekar tiszta erőből robbant be ismét a hazai zenei életbe, melyet mintegy megkoronázott a 2005-ben megérkezett új Quimby-lemez a Kilégzés-album.  2011-ben ünnepelhette a Quimby zenekar huszadik születésnapját, mely hazánk egyik legnépszerűbb zenekara, a fesztiválok állandó nagyszínpados fellépője, klubkoncertjei, színházas fellépései egyaránt eseményszámba mennek.

Olyan formáció, melynek lemezeire, zenéire és szövegeire nem lehet nem odafigyelni. Az együttes a szigorúan vett könnyűzenei vizeken túl is kalandozik, s bátran megy a horizont mögé, a zene és más művészeti ágak határterületire. Dalai több hazai filmben is hallhatóak, nevéhez köthető két korábbi színházi előadás zenéje - a 2003-ban a Vidám Színpadon bemutatott Ahogy teszik című darabé és az ugyanott évekig játszott Vízkereszt vagy amit akartok című előadásé, utóbbiban a zenekar a színpadon, az előadás részeként, élőben adta elő a dalokat –, Teátrum-fellépésein saját programját is színházi közegbe emeli, néhanapján pedig költőkkel együtt lép színpadra. A zenekar rendkívül népszerű minden korosztály körében. Egyik legnépszerűbb sikerdaluk a Most múlik pontosan című dal.

A dunaújvárosiak méltán lehetnek büszkék a Quimby zenekar sikereire, akik egyúttal példát is mutatnak a felnövekvő, zene iránt fogékony nemzedék számára, és öregbítik városunk jó hírnevét.

A példamutató színvonalas szakmai munkájuk és eredményes pályafutásuk elismeréseként Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése, a 2012-es évben a Dunaújvárosért Díjat a Quimby zenekar részére adományozta.

  • Frissítve: 2012. október 25.