Jelenlegi hely
Siket Zsolt
Siket Zsolt 1982. július 16-án született Dunaújvárosban, azóta gyakorlatilag folyamatosan a városban él. A József Attila Általános Iskolában folytatott tanulmányait követően a Bánki Donát Szakközépiskolában végzett. Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki karán folytatta, ahol 2008-ban repülő gépészmérnök végzettséget szerzett.
A sportrepülést jelenlegi klubjánál, a Dunaferr Repülőklubnál kezdte, mint vitorlázórepülő növendék, vitorlázó pilóta szakszolgálati engedélyét pedig 2008 októberében szerezte meg. 2009 óta folyamatosan részt vesz a hazai, 2014-től kezdődően pedig a nemzetközi versenyeken is.
Tehetsége a versenyeken elért kimagasló eredményeiben is megmutatkozik, melyet a szakma is elismer, így a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség küldöttgyűlése a 2015. és a 2016. évre is beválogatta a nemzeti Vitorlázórepülő Válogatott Keretbe.
Tavaly augusztusban Hajdúszoboszlón rendezett 60. Magyar Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokságon és az ezt megelőző évben rendezett ugyanezen a bajnokságon is az első helyezést érte el, és hosszan lehetne sorolni még rangos elismeréseit az elmúlt évekből. Tevékenysége és elhivatottsága valamennyiünk számára példaértékkel bír.
Országos szinten is kimagasló eredményei és elhivatott tevékenységének elismeréseként Dunaújváros MJV Közgyűlése a Dunaújváros Sportjáért Díjat Siket Zsolt részére adományozta.