Simon Gyuláné

Simon Gyuláné a Dózsa György Általános Iskola tanítója, 1983-ban szerezte pedagógusi diplomáját a Kaposvári Tanítóképző Főiskola általános iskolai szakán.

Tanári pályáját a 2. sz. Általános Iskolában Dunakeszin kezdte, majd hamarosan a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola tanítója lett. Az elmúlt három évtizedben mind pedagógusként, mind emberként példát mutatott kollégáinak és a gyermekeknek.

Szakmai munkája kiemelkedő. Tanfolyamok, továbbképzések sorát végezte el azzal a céllal, hogy mind magasabb szinten végezhesse feladatát. Osztályközösségében figyelmet fordított a tehetségek felkarolására. Számtalan versenyeredmény mutatja fáradhatatlan munkáját. E mellett kitűnő eredményei vannak a felzárkóztatás területén. Minden kisgyermekben meglátja a csodát, s képességeikhez mérten, egyénileg fejleszti őket.

A szülők nagy bizalommal fordulnak felé, hiszen tudják és érzik, hogy gyermekük olyan pedagógus kezében van, aki szakmailag és emberileg is a legjobbat adja gyermeküknek.

Nem csak a tanteremben végez példaértékű munkát, hanem az iskolaszintű programokban is kiemelkedő a szerepe.

2001 óta áll az alsós munkaközösség élén. Ez idő alatt összefogta az alsós pedagógusok munkáját, segítő kezet nyújtott a fiatal kollégáknak, mentorálta a pályakezdő pedagógusokat.

Töretlen hittel, lelkiismeretesen áll nap mint nap a tanulók elé. Személyisége, embersége, akaratereje példaértékű. Megértő, a gyermekek érdekeit szolgáló készséges munkájára biztosan támaszkodhatnak tanítványai és kollégái is.

Kiváló nevelő-oktató munkájának elismeréseként, Dunaújváros Közgyűlése, a Dunaújváros Oktatásügyéért díjat Simon Gyuláné pedagógus részére adományozta.

  • Frissítve: 2013. június 11.