Jelenlegi hely
Solymosi Istvánné
Solymosi Istvánné Baján született, szüleivel 5 éves korában költöztek Dunaújvárosba. Itt a Móricz Zsigmond Általános Iskolában kezdődött számára a máig élő vonzalom a zene iránt. 9 éves korától az akkori Állami Zeneiskolába is járt, ahol zongorázni tanult. 1969-től a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában folytatta tanulmányait, zongora tagozaton. Diplomáját a Pécsi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zeneiskolai Tanárképző Tagozatán szerezte, hangképző ének, szolfézs szakon.
Mint volt növendék a Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskolába tért vissza tanítani, 1976-ban, és azóta is itt dolgozik, magánének és szolfézs tanárként.
Nevelő-oktató munkája példamutató elvégzése mellett a közművelődés terén is igen aktív résztvevő volt. Kitűnő magánénekesként, szólistaként igen gyakran szerepelt különböző hangversenyeken. Hosszú éveken át tanszakvezetőként irányította a szolfézs tanszakot.
Dunaújváros MJV Közgyűlése a példaértékű és magas színvonalú pedagógiai tevékenységének elismeréseként a Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjat Solymosi Istvánné tanárnő részére adományozta.