Jelenlegi hely
Suplicz Mihály
A Bartók Táncszínház művésze, a Vasas Táncegyüttes Ifjúsági és Utánpótlás csoportjának vezetője, a Baracs Néptáncegyüttes alapító-együttesvezetője. Már 1984 óta a Vasas Táncegyüttes táncosa volt, de már 1994 óta tevékenykedik az utánpótlás nevelésével. 1995-ben Székesfehérváron szerezte meg az alapfokú táncoktatói képesítését. Rövid idő alatt kiderült, jó érzéke van a gyerekekhez, és ettől kezdve már a város több óvodájában tanított táncot a kicsiknek, megismertetve velük a magyar néptánc alapjait. Ezek közül az óvodások közül kerültek ki aztán később a Vasas Táncegyüttes és más együttesek meghatározó táncosai.
Mikor 1999-ben Dunaújváros Táncszínháza megalakult, már a nagyegyüttes alatti csoportot vezette. Az ő felkészítésével több táncos nyert rangos elismeréseket országos versenyeken. Hivatásos pályájával egyidőben ugyan az óvodai tánctanítás megszakadt, de tevékenysége még sokrétűbbé vált. A színházi mesedarabok főszereplőjeként, köztük a már-már műfajteremtőnek számító „Vitéz Bátor” Kánjaként, vagy például az „Aranyvitéz”, a „Zsiványtanya”, a „Tengertánc” című darabok révén, sok-sok gyermekkel ismertette meg a Kárpát medencei néptánckultúra egy szeletét. Jelenleg közel 1000 előadás van a háta mögött.
2008-tól saját mesebemutatóra készült, és nagy sikert arattak a város óvodáiban is bemutatott Rátóti Kiskondás, majd később a Tolvaj Marci kisködmöne cím mesejátéka.
2009-től újra a Vasas Táncegyüttes tanári csapatát erősíti. Most már két csoportban, közel 50 gyereket tanít. Visszatérése óta a Balatonboglári Méta Fesztivál Ezüst és Bronz díját is elnyerték csoportjai.
Hosszú évek óta végzi az MMK-val közös rendezésű nyári táborok szervezését, különféle meseelőadásokkal, interaktív táncházakkal szórakoztatják a tábor lakóit, de rendszeresen ellátogatnak a Jószolgálati otthon gondozottjaihoz is.
Az elmúlt 18 évben, a városi ifjúság kultúrálódása, művelődése, jó ízlésre nevelése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Dunaújváros Közgyűlése az idei évben a „Dunaújváros Ifjúságáért” díjat Suplicz Mihály táncművész részére adományozta.