Szabó Tamás

1947-ben Dunapentelén született. Az ősi dunapentelei családban, a szépapa és üknagyapa vízimolnárként, nagyszülei pedig asztalosként tevékenykedtek. Mindannyian megbecsült tagjai voltak az iparos testületnek. Édesanyja életét a négy gyermek nevelésének szentelte. Dunaújvárosban végezte alapfokú oktatását, majd a Kerpely Antal Technikumban érettségizett és kohász-technikusi végzettséget szerzett. A Testnevelési Főiskolát birkózó szakedzői diplomával zárta 1978-ban.  A Budapesti Műszaki Egyetem közoktatás vezető szakán szakvizsgázott 2000-ben. Budapesten pedig az ELTE pedagógiai szakán egyetemi végzettséget szerzett 2005-ben.

Fiatalként választott sportága a birkózás volt. A Dunaújvárosi Kohász versenyzőjeként többszörös válogatott volt serdülő, ifjúsági és felnőtt versenyeken. A sportolói múlt késztette arra, hogy az ifjúság számára mutassa az utat, hiszen egészséges felnőtté csak akkor válhatnak, ha a szellemi fejlődés mellett a mozgás örömét is megismerik.

Szabó Tamás 1988-ban alapította meg a Pentele Sport- Kultúr és Hagyományőrző Egyesületet, melynek azóta is elnöke. Valamint a Penteléért Alapítvány kuratóriumi elnöki feladatait is ellátja. Hosszú éveken keresztül a pentelei ifjúság bevonásával hagyományőrző rendezvényeket szervezett. Mindig is azt szerette volna, ha a fiatalok a szüleikkel és nagyszüleikkel közösen ápolják a hagyományokat. 1989-ben megalapította a Pentele női labdarúgócsapatát, mely egy évtizedig az NB I-ben szerepelt.

Korábban, a ’60-as években a Dunai Vasmű Hideghengerműjénél, valamint a Sportirodán is dolgozott, később a ’71-es években a Dunaújvárosi Kohász Sportegyesületben módszertani főelőadóként, majd 1978-tól 10 éven át a Makarenkó Szakmunkásképző Intézet Kollégiumában nevelőtanárként tevékenykedett. Szabó Tamás 1988 óta a Hild József Szakközépiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium, kollégiumvezetője.

A Hild Kollégium fiú kollégistáiból csapatot szervezett, akik évek óta a városi Markó Lajos kispályás bajnokság résztvevői, jelenleg az „A” és a „C” csoportokban játszanak a fiatal focisták. A HILD Sportkollégium beindítása is a nevéhez fűződik. Működése pedig országosan is elismerésre méltó, számos nemzetközi megmérettetésen öregbítette városunk hírnevét versenyzőivel, csapataival.

Szabó Tamás folyamatosan kutatja, és szervezi a városunkban továbbtanulni szándékozó sportolókat a megyéből, a régióból és a határon túlról egyaránt. Neki köszönhetően ma mintegy 10 határon túli diák tanul városunkban, többsége szüleivel együtt felvette a magyar állampolgárságot. Szabó Tamás a városi sportrendezvények aktív szervezője és résztvevője, aki saját példamutató sportolói múltjával és pedagógiai hitvallásával fiatal kora óta az ifjúság nevelésének szentelte életét.

Önzetlen, fáradhatatlan, áldozatkész munkájának elismeréseként, Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése az idei évben, a „Dunaújváros Ifjúságáért” Díjat, Szabó Tamás kollégiumvezető, kuratóriumi elnök részére adományozta.

  • Frissítve: 2012. május 28.