fő tartalom

Szabóné Kiss Ilona

Negyven éve, 1974 júliusától végzi pedagógusi tevékenységét. Három esztendőt a 3. számú óvodában, majd 37 éve, 1977-ben alapító tagként az újonnan megnyíló 21. számú óvodába, mai nevén Margaréta Tagóvodába ment, ahol azóta is nagyfokú hivatástudattal és alapos szakmai felkészültséggel végzi óvodapedagógusi tevékenységét. Mindig szívesen vállal plusz feladatokat a közösségért, áldozatkész ember. Az óvodapedagógusi hivatás iránti szeretete, alkotó pedagógiai munkája mindenkor példa a nevelőtestület előtt.

Számos szakmai továbbképzésen vett részt, kiemelten a gyermekek mozgásfejlesztési elősegítő programokon, Évtizedeken át sikeres bemutató foglalkozások sokaságát tartotta a megye és a város óvodapedagógusai számára.

A képzéseken tanultakat kiemelkedően magas színvonalon alkalmazza a normál fejlődésű és sajátos nevelési igényű gyermekek nevelésében egyaránt. A munkaköréhez kapcsolódó megbízásokat, feladatokat intenzíven, precízen látja el, minden helyzetben megállja a helyét.

Évek óta hasznos tagja a bábmunkaközösségnek. A szenzációs színházi előadások résztvevőjeként nemcsak házon belül örvendeztette meg a gyermekeket, hanem a város más óvodásainak, iskolásainak is felejthetetlen élményt nyújtott. Szakmai tapasztalatával magas szinten segíti a kollégák munkáját. A szülők, gyermekek körében is népszerű pedagógus.

Dunaújváros Közgyűlése a kiváló, és példaértékű szakmai tevékenységének elismeréseként, a Pedagógus Életpályáért Emlékérem díját Szabóné Kiss Ilona óvodapedagógus részére adományozta.

  • Frissítve: 2014. július 7.
  • Létrehozva: 2014. július 7.