Jelenlegi hely
Szirmainé Gubicza Margit
Szirmainé Gubicza Margit 1981-ben megszerzett középfokú végzettsége után az akkori 26-os számú Napköziotthonos óvodában kezdett el dolgozni. Már akkor kitűnt magas szintű szakmaiságával, amely végig kísérte az egész pályáján.
1986-ban Kecskeméten szerezte meg diplomáját, de utána is folyamatosan képezte magát, 2007-ben szakvizsgázott.
Nevét meghallva a kollégáknak azonnal az óvodások néptánc oktatásával kapcsolatos számtalan magas szintű bemutató foglalkozás jut eszébe. A Százszorszép óvoda helyi programjának ének-zene témakörének kidolgozója.
2008-ban a Margaréta Tagóvoda vezetője lett. Tagóvoda-vezetőként folyamatosan azon tevékenykedett, hogy óvodáját szebbé, a szülők és gyermekek felé vonzóbbá tegye. Határozottságának köszönhető, hogy az intézmény hatékonyan működik.
Mind vezetőként, mind óvodapedagógusként példamutató hozzáállásával kiemelkedő munkát végzett. A kollégáknak mindig rendelkezésére állt, szakmai bemutatókkal, ötletekkel, segédanyagok összeállításával segítette munkájukat. Több alkalommal kiállítás formájában is megtekinthették az általa készített fejlesztő eszközöket, játékokat. Vezetőként nem csak városi, hanem megyei szintű bemutatókat is tartott az érdeklődő pedagógusoknak. A jelenlegi nehéz vírushelyzetben játékgyűjteményt készített a szülőknek, amivel segítette elviselhetőbbé tenni az otthonlétet.
Mindig érzékenyen reagált az emberek és gyermekek problémáira, minden tőle telhetőt megtett a helyzetük javítására. Rendszeresen támogat hátrányos helyzetű családokat.
Munkáját mind a mai napig a szakma iránti elkötelezettséggel, töretlen lelkesedéssel végzi.