fő tartalom

Szloboda György

Szloboda György 1935-ben, Dunapentelén született.

A Dunaújvárosban működő László Imre Magyar Nóta, Népdal, Operett és Cigány dalokat kedvelők klubjának, mely immár 35 éves múltra tekinthet vissza, Szloboda György immár 26 éve vezetője.

Munkája során kitartóan dolgozott azért, hogy a kultúra részeként a magyar nótát, mint Hungarikumot, a többi képviselt műfajjal, mint a népdalt, az operett és cigánydalokat is életben tartsák.

A klub 73 fős induló létszámát közel 200 fősre emelték.

Minden hónapban műsort rendeznek, ahol az ország minden területéről érkeznek jól felkészült énekesek és színvonalas produkciókat adnak elő.

A rendezvények alkalmával az ország számos pontjáról invitálnak Dunaújvárosba neves művészeket, a klub utazásai során pedig igyekszik a helyi, városi tevékenységét népszerűsíteni. Többek között olyan nagy sikerű rendezvényeket tudhatnak maguk mögött, mint a ’90-es évek közepén szervezett Petőfi Rádió nyilvános nóta felvétele, vagy Fejes Imre dunaújvárosi kötődésű nótaszerző és zenetanár emlékére rendezett gálaműsor.

Az eltelt 35 év sikerességét és népszerűségét fémjelzi, hogy az egyesület szerepel a „Magyarnótaszerzők, Énekesek és népdalosok lexikonjában”, ahol méltatják a klub hagyományőrző tevékenységét is.

A magyar nóta és népdal szeretete hazánkban és a külföldön élő magyarok között is igen hosszú időre nyúlik vissza. Szloboda György és a klubtagok hitvallása szerint, a magyar nóta olyan kuriózum, melyet meg kell őrizni és tovább kell örökíteni.

Lelkiismeretes és több évtizedes kulturális és hagyományőrző tevékenységének elismeréseként Dunaújváros MJV Közgyűlése a Pro Cultura Intercisae díjat Szloboda György részére adományozta.

  • Frissítve: 2019. január 23.
  • Létrehozva: 2019. január 23.