Takács László
Takács László 1980-ban a Dunaújvárosi Műszaki Főiskolán végzett műszaki tanárként, 1984-ben az ELTE –n szerzett technika szakos középiskolai tanári diplomát. 200 l -ben már a Veszprémi Egyetemen kapott újabb képesítést, immár középiskolai informatika szakos tanár lett.
1980-tól a Széchenyi István Gimnázium tanára, évtizedeken át volt osztályfőnök. A fizika - informatika munkaközösség vezetője. Összefogta a kollégáit, jó vezetőként irányította a munkájukat
Ő nem egyszerűen egy pillér, hanem az iskolai működés alappillére.
Önzetlen, kiváló szakember. Generációkat nevelt, tanított. Diákjai és kollégái nagyara becsülik.
Jó tanár, kiváló tehetséggondozó. Tanulmányi versenyeken tanulói sikeresen szerepeltek városi, megyei, területi és országos fordulókon informatika tantárgyból.
Kollégái elismeréseként három alkalommal választották meg a Közalkalmazotti Tanács vezetőjének. Kiváló közösségépítő.