fő tartalom

Hír

„Lakj jól és az étkezés végeztével legyen üres a tányérod!”

Hogy miért jó a svédasztalos választék az iskolai étkezdében? Van két bombabiztos válasz: egyrészt van választék, másrészt mindenki annyit eszik, amennyit akar. A szolgáltató csak egyet kér a diákoktól, mégpedig azt, hogy miután jóllaktak, üres legyen a tányérjuk, vagyis ne kelljen a megmaradt ételt kidobni. A projekt nagyon is működik, már a Petőfiben és a Dózsában is.

Megújulhat a vasútállomás és az uszoda külső medencéje is

Sikeres tárgyalásokat folytatott az önkormányzat az Építési és Közlekedési, valamint a Honvédelmi Minisztérium képviselővel, aminek köszönhetően a kormány asztalára kerül az uszoda külső medencéjének ügye, pozitív döntés esetén pedig rövid időn belül az építkezés is elkezdődhet, hiszen a tervek már készen állnak – jelentette be Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester.

Már a Kertvárosban is elérhető az ingyenes melegétel

Lassan egy éve már, hogy Dunaújvárosban szociális konyha nyílt, ahol regisztrációt követően a rászorultak ingyen meleg ételhez juthatnak. A Római városrészi osztópont után most egy újabb nyílt a Kertvárosban, melyet csütörtökön délelőtt adott át Pintér Tamás polgármester és Szabó Zsolt alpolgármester.

Egyre jelentősebb bevételt jelentenek a közvetlen pályázati források

Csütörtök délelőtt tartotta idei első, szokásos havi ülését Dunaújváros közgyűlése. Fontos témák sora várt a képviselőkre – a nyílt ülésen harminchat, majd zárt ajtók mögött további egy témában döntöttek. 

Idén is: Töltsünk együtt egy délutánt!

Idén már 12. alkalommal lesz Kolbásztöltő Fesztivál, ezúttal azonban egy igazán különleges helyszínen, a felújított Mondbach-kúria udvarán.

A regisztráció elindult: a kolbásztöltő csapatok jelentkezését február 16-ig várják a kabinet@dunaujvaros.hu e-mail címen, akik értékes nyereményekért versenyezhetnek.    

Február 24-én (szombaton) kóstolásra és kolbásztöltésre is lesz lehetőség.

Megújult a sportcsarnok tetőszerkezete, megszűnt a beázás

A mi lett volna – kérdések a sportcsarnok felújításoknál sem számítanak. Ha néhány éve hatmilliárdból felújították volna a teljes dunaújvárosi sportkomplexumot, akkor most értelmetlen lenne 300 milliós tetőfelújításról beszélni. Az „A” terv anno nem jött be, csináljuk a „B”-t.

Dunaújváros Kenyere – ezúttal Livi lépteiért

Újabb negyedév végéhez ért a Széchenyi Pékség és az önkormányzat közös kezdeményezése, a Dunaújváros Kenyere akció: összesen 8391 darab város kenyere fogyott, amelyeknek árából 50 forint került egy jótékonysági alapba  – ez 419 550 forintot jelent Balog Líviának, a Móricz Zsigmond Általános Iskola kisdiákjának.

A szerdai sajtótájékoztatón az összeget jelképező csekket Pintér Tamás polgármester és Róka Sándor, a pékség kereskedelmi vezetője közösen adták át.

Megint az önkormányzatokon spórolnak, avagy folytatódik a tisztességtelen játszma

Ha az önkormányzatok haderőfejlesztéssel foglalkoznának jutna pénz mindenre, de mivel „csak” közfeladatokat látnak el, úgy néz ki ismét cudar év vár az önkormányzatiságra, a kormányzat ugyanis egyre látványosabban kivonul a helyi közügyek finanszírozásából. Ez minden önkormányzatot érint. Természetesen Dunaújvárost is. Szabó Zsolt gazdasági alpolgármestert kérdeztük lehet-e már számszerűsíteni?

Oldalak