fő tartalom

Város

Kiss Zsuzsanna

Kiss Zsuzsanna anyakönyvvezető, általános és középiskolai tanulmányait Komáromban végezte, a Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskolában szerzett képesített könyvelői, vállalati tervezői és statisztikus végzettséget. Már diákkorában is nagyon szeretett gyerekekkel foglalkozni, ezért választotta a pedagógus pályát. Az esztergomi tanítóképző főiskola elvégzése után egy évig a pilisvörösvári általános iskolában dolgozott tanítóként.

Tartalom csoport: 

Márkliné Huszárik Mária

Márkliné Huszárik Mária a Dózsa György Általános Iskola szociális és gyermekvédelmi ügyekért felelős igazgatóhelyettese 1996 óta dolgozik a Dózsa György Általános Iskolában. Ebben, és a Szilágyi Erzsébet Általános Iskolai Egységben látja el igazgatóhelyettesként a gyermekvédelemmel, tanulók szociális ügyeivel kapcsolatos feladatokat.

Tartalom csoport: 

Klamerusz Ilona Mária

Klamerusz Ilona Mária 40 éves tapasztalattal rendelkező pedagógus.

1982-ben szerezte meg tanítói diplomáját, majd ezt követően, 1990-től a Kőrösi-Csoma Sándor Általános Iskolában, majd annak jogutódjában, az Arany János Általános Iskolában tanított, s lett annak meghatározó személyisége. A gyerekek felé mindig szeretettel, empátiával fordult, mai napig tartja a kapcsolatot volt tanítványaival.

Tartalom csoport: 

Dr. Dlustus Péter

Dr. Dlustus Péter 1967-től, azaz közel 50 éve dolgozik a dunaújvárosi kórházban. Fog- és szájbetegségekből 1969-ben, szájsebészetből 1986-ban tett szakvizsgát.  1991-től 1998-ig a szájsebészeti munkaköre mellett a Szent Pantaleon Kórház orvos-igazgatójaként dolgozott. Kinevezését követően 1995-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetem egészségügyi menedzseri oklevelet, majd 1996-ban az ELTE szervezésében jogi szakokleveles orvosi végzettséget szerzett. 1990-től 1994-ig önkormányzati képviselőként részt vett a városi közgyűlés munkájában.

Tartalom csoport: 

Kulcsár Attila

Kulcsár Attila címzetes rendőr törzszászlós szolgálati viszonyának kezdete: 1997. szeptember 01. A Dunaújvárosi Vízirendészeti Rendőrőrsön 1999. november 01. óta teljesít rendőri szolgálatot. Jelenlegi beosztása bűnügyi vizsgáló. A több mint 18 éves szolgálati viszonya alatt elvégezte a rendészeti szakközépiskolát, szolgálati célú, valamint kereseti célú kisgéphajó-vezetői képesítéssel is rendelkezik. A bűnügyi vizsgálói szaktanfolyamot is jó eredménnyel végezte el.

Tartalom csoport: 

Bauer Ákos

Bauer Ákos címzetes tűzoltó zászlós a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományának tagja, hivatásos szolgálatát 2007. július elsején kezdte meg, beosztása megbízott rajparancsnok.

A rábízott feladatokat nagy munkafegyelemmel és pontossággal hajtja végre. Szívesen vállal plusz feladatot, azt maradéktalanul végrehajtja. Munkabírása kiemelkedő, mások számára példamutató. Személyiségéből adódóan nyitott az új feladatokra, az új technikai eszközök megismerésére, alkalmazására. Segítőkész személyiség, környezetével jó kapcsolatot tart fenn.

Tartalom csoport: 

Szabó Nikolett

Szabó Nikolett címzetes rendőr zászlóst 2004. július 01-jén nevezték ki a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály Járőr- és Őrszolgálati Alosztály hivatásos állományába, mint járőr; majd 2009. július 01-jén járőrvezetői feladatok ellátására nyert kinevezést. Szolgálati feladatait példamutatóan, elkötelezettséggel látja el, intézkedései szak- és jogszerűek. Szaktudásának, ismereteinek, megszerzett tapasztalatainak átadásával hatékonyan segíti az állományba kerülő kollégák asszimilációját, eredményes munkavégzését.

Tartalom csoport: 

Siket Zsolt

Siket Zsolt 1982. július 16-án született Dunaújvárosban, azóta gyakorlatilag folyamatosan a városban él. A József Attila Általános Iskolában folytatott tanulmányait követően a Bánki Donát Szakközépiskolában végzett. Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki karán folytatta, ahol 2008-ban repülő gépészmérnök végzettséget szerzett.

Tartalom csoport: 

Oldalak