Jelenlegi hely
Tomasek Attila Árpádné
Tomasek Attila Árpádné, 1979 szeptemberétől a Hild József Szakgimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola pedagógusa. Tanulmányait a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskolán végezte 1978-ban műszaki tanárként, majd 1982-ben az üzemmérnöki kiegészítő szakot is teljesítette. Később továbbképzés keretében a Dunaújvárosi Főiskolán az informatikatanár szakot is befejezte.
Jelen volt az iskola átalakulásánál, a gimnázium és a magasépítő technikus szak bevezetésénél. Tagja volt az iskolaszéknek.
Több éven keresztül volt a műszaki munkaközösség, majd az osztályfőnöki munkaközösség vezetője. A digitális műszaki rajzolás és az ehhez szükséges program bevezetése is az ő nevéhez fűződik. Éveken keresztül tevékenykedett a tehetséggondozás területén. Az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny keretében versenyfeladatokat írt illetve javított. Megszámlálhatatlan azon tanulók száma, akik az ő keze alatt formálódtak jó magasépítő technikussá, az építőipar valamely területén dolgozó szakemberré.
Dunaújváros MJV Közgyűlése a több évtizedes, kiemelkedő pedagógiai tevékenységének elismeréseként a Pedagógus Életpályáért Emlékérmet Tomasek Attila Árpádné pedagógus részére adományozta.