Jelenlegi hely
Tóth Istvánné
Tóth Istvánné pedagógus 1971-ben vette át kiváló bizonyítványát, mint élelmiszer eladó. 15 éves korától folyamatosan a kereskedelemben dolgozott, a szakma minden csínját-bínját ismeri.
Egész életében tanult, leérettségizett, majd 1983-ban kereskedelmi szakoktatóként megkezdte pedagógusi pályáját az – akkor még – Rudas László Közgazdasági Szakközépiskolában. 1990-ben a mai Kereskedelmi és Vendéglátóipari Iskola levált, és átköltözött jelenlegi helyére: ő oszlopos tagjaként a tantestületnek kivette részét ebből a munkából is.
Lelkesedése, szakmai elkötelezettsége nem lankadt az évtizedek során. Éva nénire mindig mindenki számíthatott, mindenkihez volt egy jó szava, egy jó tanácsa.
A tanulókkal emberséges és következetes volt. Életpályája szép hosszú ívet rajzolt az iskola fölé, hiszen ott volt a kezdeteknél, élete összefonódott az iskoláéval, mosolyog a tablóról, és a régi kollégák örülnek annak, hogy együtt dolgozhattak vele.
Dunaújváros MJV Közgyűlése a példaértékű és elhivatott pedagógusi tevékenységének elismeréseként a Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjat Tóth Istvánné pedagógus részére adományozta.