Jelenlegi hely
Tóth Péter Pál
Tóth Péter Pál közszolgálati pályafutását 1994. január 1-jén kezdte hivatalunk Városüzemeltetési Irodáján építésügyi ügyintéző munkakörben. Jelenleg a Főépítészi, Építésügyi és Környezetvédelmi Osztályon látja el az építéshatósági ügyek előkészítési feladatait. Ezen belül a földhivatali nyilvántartás lekérdezésével foglalkozik, valamint a kapcsolódó ügyviteli feladatok ellátásában is segíti kollégáit. Dunaújvárosban jelenleg is ő kezeli egyedül a központi címregisztert, lakcímigazolásokat ad ki, elvégzi az utcák házszámozását és közreműködik a közterületek elnevezésének változásával kapcsolatos feladatokban A napi teendők ellátásán túl a tervtárat is kezeli.
A hivatalnál eltöltött több, mint 25 év alatt munkáját végtelen igényességgel, precizitással, szorgalommal, a legnagyobb odafigyeléssel és gyorsasággal végezte. Munkavégzése során mind a hozzá forduló, mind a kollégái tekintetében rendkívül empatikus, kedves és segítőkész.
„Peti több,mint egyszerű kolléga. Rá bármikor számíthattunk, akár munkával kapcsolatos kérdésünk volt, akár magánéleti problémánkat kellett valakivel megosztanunk. Segítő szavai, és pozitív hozzáállása mindannyiunk számára lelkesítően hatott. Azt hiszem, hogy bátran mondhatjuk, hogy élethez való pozitív hozzáállásával megfertőzött minket is. Petire véleményem szerint nem lehet rosszat mondani, képtelenség haragudni rá.”- vélekedett róla egyik közvetlen kollégája.
Kollégaként és magánemberként egyaránt mindig nyitottan és érdeklődve fordul a világ dolgaihoz. Rendkívül tájékozott építészeti, történelmi, csillagászati kérdésekben. „Közösen jártunk ki a városba épület, építkezés ellenőrzésekre. A fél napos „Sétáink” alakalmával jó volt, hogy a szakmán kívül bármiről lehetett beszélgetni. Mindig egy biztonság érzetet nyújtott a habitusa, nyugodtsága és a szakmai tapasztalata. Később már nem volt ilyen közvetlen a kapcsolatunk, de megmaradt egy biztos pontnak, akitől bármikor lehetett kérdezni, és akire lehetett számítani a munkavégzés során.”
Nagy hobbija a magyarság eredetének kutatása, amelynek 2020. augusztus 13-ai nyugdíjazását követően még több időt tud majd áldozni.
Dunaújváros MJV Közgyűlése, az elhivatott, példaértékű, és magas szakmai színvonalon végzett tevékenységének elismeréseként, a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat Tóth Péter Pál részére adományozta.