Jelenlegi hely
Trenka János
Dunaújvárosban született, sportos családban nevelkedett, a Vasvári Pál Általános Iskolába járt, és tornázott ő maga is.
János 2005-ben Prémusz Krisztina meghívására kezdett dolgozni az akkoriban újonnan feltámasztott Dunaferr SE torna szakosztályánál. Nem kis erőfeszítéssel újra beindították a lány tornát, és a fiú gumiasztalosok edzését.
Trenka János vezetőedző ekkor vette át a Dunaújváros Tornasportjáért Alapítvány irányítását is.
Kimagasló edzői munkáját 2010-ben egy amerikai edzőpáros táborában fejlesztette, új szemlélettel egyre hatékonyabb eredményeket ért el tornászaival.
Joó Gabriella mellett felkészítő edzője volt Kovács Zsófiának többek között a grúziai és berni versenyén, továbbá az ő munkájának is köszönhetően a riói nyári olimpiai játékok során nyújtott eredménye révén Zsófi a következő négy éves ciklus nagy reménysége! Jelenleg is készülnek így például az EB-re és VB-re.
Példaértékű sporttevékenységének és elhivatottságának elismeréseként Dunaújváros MJV Közgyűlése a Dunaújváros Sportjáért díjat Trenka János vezetőedző részére adományozta.