Vizi András
Vizi András 1972 óta dolgozik a Hild József Szakközépiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégiumban, illetve annak elődjében.
Ez alatt a 40 év alatt kőműves szakoktatóként számtalan fiatallal ismertette meg ezt a szép szakmát, nevelte beléjük, a munka, a kétkeziség tiszteletét.
Mindvégig példát mutatott emberségből, tisztességből, gyerekszeretetből. Csendes, de igazi közösségi emberként, mindenki „Bandi bácsijaként” a mai napig óriási tisztelet övezi.
Nagy szerepet vállalt az intézmény 1996-os költözésénél az új iskola kialakításában, nemcsak mint oktató, de nyári szabadságát feláldozva közvetlen munkájával is hozzájárult ehhez az intézmény számára mérföldkőnek számító feladathoz.
A tanműhely kialakításában, a gyakorlati oktatás megalapozásában elévülhetetlen érdemei vannak, csakúgy, mint a technikusképzés beindításában.
Egyik főszereplője volt annak a programnak, melyben iskolánk tanulói a szakmacsoportjuknak megfelelően számtalan önkormányzati intézménynek nyújtottak segítséget. Játszóterek, iskola és óvodaudvarok, épületek formálódtak tanulói, illetve az ő keze alatt. 1998-ban főiskolai oklevelet szerzett példát mutatva fiatalabb kollégáinak, hogy tanulni, megújulni soha nem késő.
Ebben a négy évtizedben számtalan tanulója szerepelt sikeresen az országos szakmai versenyeken, legutóbb tavaly, ahol a magasépítő technikusok döntőjén tanítványa a 3. helyen végzett.
Dunaújváros Közgyűlése, áldozatos és kimagasló színvonalú szakmai munkájának elismeréseként a Pedagógus Életpályáért Emlékérem díját Vizi András tanár úr részére adományozta.