Zemankó István

Zemankó István 1974-ben az érettségi és a szakmai végzettség megszerzése után Baján kezdett el szerszámkészítőként dolgozni a Kismotor- és Gépgyárban. 1984-ben költözött Dunaújvárosba családjával és azonnal elhelyezkedett a Dunaújvárosi Főiskolán, ahol kezdetben a gépészeti tanszék mechanikusaként majd később hegesztő oktatójaként dolgozott. 

A munka mellett folyamatosan képezte magát. Első diplomáját a Dunaújvárosi Főiskolán szerezte, mint műszaki szakoktató. 2006-ban kezdett dolgozni a szakképzésben, az akkori Dunaferr Szakközép-és Szakiskolában. Beilleszkedése tapasztalatának köszönhetően zökkenőmentes volt, az első pillanattól megtalálta a közös nyelvet a tanulókkal és oktató kollégáival egyaránt. Az intézményben töltött 12 esztendő alatt hegesztési és gépészeti ismeretek oktatott, készített fel sikeresen tanulókat a szakmai vizsgákra és a szakmai versenyekre.

Csöndes szavú, de ha kell, kellően határozott, szakmai tudása óriási. Az elmúlt évtizedekben többek között gépészmérnöki majd okleveles mérnöktanári végzettséget szerzett. 

Hosszú és sikeres karrierje alatt rengeteg diák tanulhatta meg tőle a hegesztés és gépészet rejtelmeit. Tudását odaadóan, nagy-nagy türelemmel adta át a diákoknak. Tartásával, becsületével, munkabírásával, elhivatottságával kivívta a tanulók és kollégái elismerését.

Az általa felkészített diákok rendre eredményesen szerepelnek az országos szakmai és tanulmányi versenyeken.

Több évtizedes, kimagasló színvonalon végzett nevelő-oktató munkája, valamint a pedagógusi hivatás iránti rendíthetetlen elkötelezettsége alapján Zemankó Istvánt DMJV Közgyűlése „Pedagógus Életpályáért Emlékérem – Dunaújváros” díjban részesíti. 

módosítva
2026. június. 11.

facebook megosztás