Jelenlegi hely
Zloch Istvánné
1977-től középiskolai tanár. Matematika-fizika szakos tanári oklevelét a József Attila Tudományegyetemen 1977-ben szerezte. 2000 óta dolgozik a Széchenyi István Gimnáziumban.
Folyamatosan képezi magát, és több szakmai szervezetben is tevékenykedik, úgy mint a Szíriusz csillagász szakkör, vagy a Magyar Asztronautikai Társaság.
Több évtizedes példamutató oktató-nevelő munkája okán a tantestület és a diákság által tisztelt és kedvelt tanáregyéniség. Kitartó munkája, megértő és együttérző attitűdje, csendes konfliktusmegoldó hozzáállása miatt bárki számíthat rá.
Szakmai végzettsége, a szakmai továbbképzéseken való részvétele, szakmai igényessége okán a gimnázium fizika munkaközösségének vezetőjévé választották. A folyamatos osztályfőnöki feladatok mellett, a középszintű fizika érettségi tételek egyik összeállítója, valamint az emelt szintű érettségi felkészítők egyik vezető tanára.
Diákjai rendszeresen indulnak országos és magas fokú megmérettetéseken, ahonnan rendszeresen a legjobb helyezésekkel térnek haza.
Dunaújváros Közgyűlése, a több évtizedes, kimagasló szorgalommal és odaadással végzett tevékenységének elismeréseként a Pedagógus Életpályáért Emlékérem díját Zloch Istvánné tanárnő részére adományozta.