Hírek

Megújul a Szentháromság szobor

Pentele egykori főtere visszanyeri a múltjának egy fontos részét –elszállították a szebb napokat látott Szentháromság szobrot, amely restaurálása jelenleg is zajlik. A munkálatok új fázisba léptek – Orosz Csaba önkormányzati képviselő számolt be a részletekről.

Az idei évi tervekről

Kálló Gergely önkormányzati képviselő számolt be a körzetét érintő fejlesztési tervekről. A Béke városrész lakói jól tudják, melyek azok a járdaszakaszok és területek, ahol bizony nagy szükség van a felújításokra. Ezeket a munkálatokat a városrészben is szakaszosan tudják elvégezni – úgy alakítják a büdzsét, hogy első körben a legégetőbb részek újuljanak meg:

Közösségi ötletpályázat Dunaújvárosban

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a város lakóinak, közösségeinek és szervezeteinek. Olyan közösségi programötleteket, akciókat és eseményeket várunk, amelyek vagy a Szoborparkhoz kapcsolódnak,  vagy  pedig a város  természeti  sokszínűségét, vagyis a biodiverzitást erősítik (például zöldterületek, fák ültetése, élőhelyek védelme, természetbarát megoldások).

Diplomaosztó az egyetemen

Több mint 200 végzett hallgató vette át a diplomáját Dunaújvárosban, közülük 82-en kiváló minősítést érdemeltek. A hazai hallgatók mellett 20 külföldi diplomás is ünnepelt – Pintér Tamás polgármester és a felsőoktatási intézmény vezetői is tolmácsolták a jókívánságaikat. 

Felelős költségvetés – nehéz gazdasági környezetben

Dunaújváros közgyűlése múlt heti ülésén fogadta el a város 2026-os költségvetését. A döntés kapcsán Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármesterrel beszélgettünk, aki hangsúlyozta: a büdzsé nem pusztán számok halmaza, hanem egy iránytű, amely megmutatja, hogyan működik a város, és milyen értékeket tart szem előtt a városvezetés.

Szociálpolitikai kerekasztal Dunaújvárosban

Eleget téve a törvényi kötelezettségnek újfent szociálpolitikai kerekasztalbeszélgetést szerveztek Dunaújvárosban. Korábban is szó esett már arról, hogy a szociális háló jól működik a városban – a cél, hogy a jövőben ez a munka még hatékonyabb legyen a városban. 

Szakavatott tárlatvezetés a kúriában

A XIV. Pentelei Kolbásztöltő Fesztiválon az érdeklődők különleges időutazáson is részt vehettek a Mondbach-kúria falai között. A tárlatvezetést Kronászt Margit, az Intercisa Múzeum történész-muzeológusa tartotta, akinek beszámolója alapján örömmel osztjuk meg a program legszebb pillanatait.

Várják az átképzési program jelentkezőit

Mint arról már korábban beszámoltunk, a SteelCityZen projekt keretében átképzési program segíti a munkakeresőket, elsősorban a vasmű egykori dolgozóit. Az önkormányzat fontos partnere ebben a kezdeményezésben a Pannon Oktatási Központ – helyben lesznek a képzések.

Ezúttal is sikeres volt a Pentelei kolbászfesztivál

Az időjárás megkönyörült, ráadásul az elmúlt esztendők gyakorlatához híven a hangulat is remek volt az immár XIV. Pentelei Kolbásztöltő Fesztivál programsorozatán a Mondbach-kúriában szombaton délután.