Hírek

Önkormányzatunk és a KIÉT fontos törvénymódosítási javaslatot fogalmazott meg

Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat, valamint a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) hivatalosan is kezdeményezi, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége indítson párbeszédet és törvénymódosítási javaslatot az oktatási, kulturális, szociális ágazatok bérfelzárkóztatása érdekében.

Dunaújváros – a dolgozók városa

Dunaújváros adott otthont a Vasas Szakszervezet éves vándorgyűlésének. A várost Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester képviselte, aki köszöntőjében a szolidaritás fontosságáról beszélt.

Dunaújváros kenyere – újabb fél millió forint adomány

A Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció elmúlt negyedévében összesen 8041 darab kenyeret adtak el, az 50 forintoknak köszönhetően így 402 ezer 50 forintnyi támogatás gyűlt össze. Az adományban ezúttal a Dunaújvárosi Óvoda részesült.  Az adományt Pintér Tamás polgármester és Róka Sándor a Széchenyi Pékség kereskedelmi vezetője közösen adták át. 

Három feladat egycsapásra: javítás, takarítás, festés

Az elmúlt időszakban a város több pontján is felújításokat végzett a DVG Zrt., melyek a vízhálózati rendszert érintették. Munkálatok folytak a Martinovics utcában és most legutóbb az Apáczai úton is. Ez utóbbi rekonstrukcióval egyidőben elkészült a nagyparkoló takarítása és útburkolat festése is.

Elkezdődött az önkormányzat nyári tábora

Elstartolt az önkormányzat által szervezett nyári tábor Dunaújvárosban hétfőn. Már az első héten is több mint 70 gyerkőc kapcsolódhatott ki az élményfürdőben a Duna Dog Center közreműködésével – a táborozókhoz pedig Barta Endre alpolgármester is ellátogatott.

Iskolakezdési támogatás

Az általános és a középiskolás dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2025/2026. tanévre vonatkozóan. A jogosult szülők a támogatási kérelmeket július 1-jétől október 31-ig nyújthatják be a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályán, ügyfélfogadási időben.

Jótékony célokat szolgál a Dunaújváros pizzája

A Dunaújváros kenyere akcióprogramot már mindenki ismeri, most pedig útjára indult a Dunaújváros Pizzája program is, Dunaújváros Önkormányzata és az Édes Étterem és Pizzéria közös kezdeményezése.

AlfaCity a Szalki-szigeten

Az Alfa Amore, Magyarország legnagyobb alfás közössége az Alfa Romeo 115. születésnapja alkalmából ismét összejövetelt szervez Dunaújvárosban, azaz AlfaCityben július 11-12-én, a Szalki-szigeten.