Hírek

Határozott fellépés a dunaújvárosi közrendért: összehangolt ellenőrzési akció indul a város kulcspontjain

Látjuk, halljuk és teljes mértékben átérezzük a dunaújvárosiak jogos felháborodását és aggodalmát. Az elmúlt időszakban városunk utcáin, terein és parkjaiban látványosan megnövekedett az olyan – gyakran hajléktalan vagy annak tűnő, illetve súlyos mentális problémákkal küzdő – személyek száma, akik viselkedésükkel megsértik a társadalmi együttélés alapvető normáit, zavarják a közrendet és rontják a lakosság biztonságérzetét. Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata nem nézi tétlenül a kialakult helyzetet: gyors, kézzelfogható intézkedéseket készítettünk elő, és határozottan fellépünk a megengedhetetlen közterületi viselkedéssel szemben.

Ősszel már használhatjuk az új kórházi parkolókat

Javában zajlik a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet környezetében az a fejlesztés, amelynek eredményeként 69 új parkolóhellyel bővül a kórház környéke. A munkálatok helyszínén járt Pintér Tamás polgármester, aki kiemelte: régi városi igény valósul meg, amely jelentősen könnyítheti a betegek, a hozzátartozók és az intézmény dolgozóinak mindennapjait.

Fontos döntéseket hozott a közgyűlés – egészségügyi fejlesztésről, sportberuházásokról

Csütörtökön tartotta soron következő rendes ülését Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése. A meghívóban szereplő 14 nyílt ülési napirendi pont között az egészségügyi fejlesztések, az óvodai ellátás megerősítése, a városi sportlétesítmények jövője is kiemelt szerepet kapott.

40 új, árnyas parkoló a piac mellett

Újabb fejlesztés valósult meg a piac környékén: Szabó Zsolt körzeti képviselő, gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester kezdeményezésére 40 új parkolóhely készült el a Kenyérgyári úton, a DVG Zrt. telephelye mellett.

Tájékoztatás az Aquantis Élményfürdő hibaelhárítási munkálatairól

Az Aquantis Élményfürdő külső-belső élménymedencéjének vezérlőelektronikája meghibásodott. A javítás néhány napot igénybe vesz, ezért a medencét a szakemberek átmenetileg lezárják. A medence várhatóan a jövő hét elején ismét használható lesz.

Élményekkel, mozgással és közösségi programokkal telik a nyári szünet

Változatos táborok várják idén nyáron is a dunaújvárosi gyerekeket. A városi intézmények, civil közösségek és sportegyesületek számos olyan programot kínálnak, amelyek nemcsak tartalmas kikapcsolódást biztosítanak, hanem új ismeretekkel, élményekkel és barátságokkal is gazdagítják a résztvevőket. Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester szerint a táborok a családok számára is nagy segítséget jelentenek a nyári szünet idején.

Újabb uniós pályázattal erősítené közösségeit Dunaújváros

Közel 2 millió euró támogatás elnyerésére pályázik Dunaújváros önkormányzata az Európai Unió European Urban Initiative – Innovatív Akciók programjában. A nyolc partner együttműködésére épülő kezdeményezés célja, hogy a Dunai Vasmű átalakulása után a helyi közösségek megerősítésével, az átképzési lehetőségek bővítésével és a gazdasági szereplők összefogásával hosszú távon is működő fejlődési modellt hozzon létre.

Kezdődik a buszmegállók felújítása a Vasmű úton

Július 13-án, hétfőn a kórház felőli oldalon kezdődik a Vasmű úti buszmegállók felújítása. A munkálatok többször járnak majd forgalomkorlátozással, amiről önkormányzatunk rendszeresen tájékoztatást ad majd majd.

Különleges kulturális élmény a Kortárs Művészeti Intézetben!

A Rajta, Újváros! Egyesület képviselőivel közösen tekintette meg Pintér Tamás polgármester Várnai Gyula „A jövő menő” című kiállítását, amely a Kortárs Művészeti Intézet 2026-os kiállítási évadának egyik kiemelt eseménye.