Hírek
A közvilágítás rekonstrukciójának második üteme is megvalósult Dunaújvárosban
Nincs mit szépíteni, sötétségben éltünk éveket. Ráadásul több évet is. A kellemetlen és rossz érzésen túl a legnagyobb problémát a közlekedőknek jelentette a rossz és mérhetetlenül halovány közvilágítás.
2015-ben, egy mára „klasszikussá vált” pályázat és speciális kivitelezés eredményezte, hogy nagyságrendekkel lett sötétebb a köztereken. Ráadásul a projekt zárása után következett az a bizonyos 5 éves fenntartási időszak, amikor a lámpatestekhez nem lehetett hozzányúlni sem. Kivártuk. Letelt.
A belváros utcabútorait rendszeresen fertőtlenítik
Nincs is annál kellemesebb, mint a város nyüzsgésében megpihenni, egy jó helyen lévő padon elücsörögni… és időnként valahol itt a történet vége.
Ugyanis egy-egy pad visszataszító látványa elveszi az ember kedvét az üldögéléstől. Éppen ezért mint azt Mezei Zsolt alpolgármester elmondta: a város frekventáltabb helyein lévő köztéri padokat, utcabútorokat havonta fertőtlenítik.
Rendkívüli bejelentés a DVG elszámoló számláiról
Hétfőre Pintér Tamás polgármester összehívta a képviselőtestület rendkívüli ülését, hogy arról dönthessenek, hogy a DVCSH-nak áldozatul esett lakosoknak ne kelljen befizetniük az elmaradt költségosztás miatti többletet, akik pedig befizették, azoknak jóváírásra kerül a következő számlákban.
– Tesszük mindezt azért, hogy ne a lakóknak kelljen megfizetniük a DVCSH etikátlan és törvénytelen viselkedésének következményeit. Mi pedig mindezek mellett természetesen minden polgári és büntetőjogi lépést meg fogunk tenni a DVCSH Kft.-vel szemben. Azoknak tehát, akiknek a lakásában költségosztó van felszerelve és az elszámoló számla alapján fizetniük kellene a DVG a következő hetekben ezt az összeget jóvá fogja írni. Ez több tízezer fogyasztót érint, ezért a türelmüket kérem a munka befejezéséig. –fogalmazott.
A teljes videót alább tekinthetik meg.
Példás összefogással újult meg a Bóbita Tagóvoda gyermekmosdója
A Dunaújvárosi Óvodában áprilisban még úgy számoltak, hogy 400 kisgyermeket iratnak majd be a 2022/23-as tanévre – ezzel szemben 260 fős lett a létszám. Ennek következtében egy tagintézményt kénytelenek voltak bezárni, így a Százszorszép Tagóvoda átköltözött a Bóbita Tagóvodába, ahol viszont halaszthatatlanná vált a gyermekmosdó felújítása.
Egy példás összefogás eredményeként elkészült a felújított helyiség, amelynek ünnepélyes átadásán jelen volt Szabó Zsolt alpolgármester is.
Vasárnaptól őszi-téli nyitvatartásra áll át az élményfürdő
Tanévnyitó ünnepségen köszöntötték a Móriczos diákokat
Augusztus utolsó napján rendezte meg hagyományos évnyitórendezvényét a Móricz Zsigmond Általános Iskola közössége.
Az ünnepségen Pintér Tamás polgármester, az intézmény egykori tanulója, Szántó Péter önkormányzati képviselő és Horváthné Ottinger Hajnalka intézményvezető köszöntötte a gyerekeket.
Ketten ünnepelték 90. születésnapjukat
Légrádi Vince Gyuláné „Marika” és Beck Józsefné „Erzsike” a hónap születésnaposai, akiket a város vezetése otthonukban látogatott meg.
A két 90 éves szépkorú családja körében fogadta a jókívánságokat.
Közeleg a népszámlálás, számlálóbiztosok jelentkezését várja az önkormányzat
Idén már 16. alkalommal lesz népszámlálás hazánkban, amelynek lebonyolításához számlálóbiztosok jelentkezését várja az önkormányzat, akik aztán a 2022. október 17. és 2022. november 20. közötti időszakban felkeresik azokat a háztartásokat, amelyek nem élnek a népszámlálási kérdőív online kitöltésének lehetőségével. Folyamatosan várjuk a jelentkezéseket.
Jelentkezni a Polgármesteri Hivatal portáján (Városház tér 1.) elérhető jelentkezési lap kitöltésével lehet.
Színes ünnepi forgatag kerekedett augusztus 20-án a Szalki-szigeten
Változatos és gazdag kínálat kényeztette az önkormányzati augusztális résztvevőit, ráadásul a reggeli eső után az időjárás is kegyeibe fogadta az ünneplőket a Szalki-szigeten augusztus 20-án. A közönség láthatóan elégedett volt a felhozatallal – nap közben elsősorban a családi események köre, később a Parázs-Varázs, majd este Majka és csapata bulija vonzott rengeteg vendéget.







