Hírek

Folytatódik a lomtalanítás - szombaton a Dózsa városrészben

Szeptember 4-én, szombaton 7 és 15 óra között a Dózsa városrészben folytatódik az új rendszerű lomtalanítási akciósorozat! Ezen a napon négy helyszínen lesznek megtalálhatóak a gyűjtőkonténerek, amelyekbe ki lehet helyezni a már nem használt, kidobásra ítélt használati tárgyakat. Fontos, hogy a Derkovits Gyula utcai nagy parkolóban elektronikai hulladékgyűjtésre is lesz lehetőség!

A várost sújtó költségvetési elvonások ellenére is fejlődik a DVG Zrt. gépparkja

A városüzemeltetési feladatok nagy részét a DVG Zrt. látja el. Ők végzik többek között a közparkok fenntartását, kezelését, a véderdő és a belterületi fásítások fenntartását, kezelését, közterületek tisztán tartását, sok esetben pedig a lakó- és középületek felújítását, karbantartását is. Mindezen munkák ellátásához nélkülözhetetlen a jelentős eszköz- és géppark. 

 

25 napirendi pontot tárgyalt a közgyűlés csütörtökön

Rendkívüli nyílt üléssel folytatta munkáját az önkormányzat: a közgyűlést a Városháza "C" szárnyában tartották csütörtökön délelőtt, ahol 25 napirendről döntöttek a képviselők. Módosították a közgyűlési SZMSZ-t, valamint több soron változtattak a lakások és helyiségek bérletéről, továbbá a lakbérekről szóló rendeleten is.

 

Mi az a Global Faktor Zrt. ?

A napokban a DVCSH Kft. több fogyasztója kapott fenyegető levelet a Global Faktor Zrt.-től. Többen azt hitték, hogy ez végrehajtást jelent, hiszen ezzel fenyegetőzött a cég. A fogyasztóknak érdemes tudniuk, hogy a Global Faktor nem más, mint Neszmélyi Lorándnak, a DVCSH ügyvezetőjének érdekeltsége, amiben persze feltűnik a Pomázi család is, hiszen vezető tisztségviselő a Global Faktorban Pomázi Anna is.

 

Szerda délelőtt értek Dunaújvárosba a lovas zarándokok

A mohácsi csata évfordulója alkalmából indultak zarándokútra lóháton, immár hatodik alkalommal a történelmi hagyományőrzők. II. Lajos király seregének útvonalán, Érdtől Mohácsig haladnak és minden évben útba ejtik Dunaújvárost is, ahol a Lajos-köveknél elhelyezett emléktáblára nemzeti színű szalagot kötnek. A zarándokokat Barta Endre alpolgármester köszöntötte. A tavalyi évhez hasonlóan idén sok érdeklődőt vonzott az esemény, a hagyományőrzők pedig szívesen válaszoltak a közönség kérdéseire, bemutatták a hagyományos viseletet, fegyverzetet.

Nívódíjas balettmestert köszöntött a polgármester

Pintér Tamás polgármester és Szántó Péter a méltán híres Wünsch – házaspár egyik tagját, Tomcsányi Évát köszöntötte 90. születésnapja alkalmából. Az alapfokú táncoktatás egyik megalapítója, városunk díszpolgára, otthonában fogadta a városvezetés jókívánságait.

 

Hatalmas siker volt a CityRocks a hétvégén

Négyszáznál is több zenész és énekes közreműködésével rendezték a CityRocks dunaújvárosi flashmobját a Szalki-szigeten múlt szombaton délután, és ugyanennyi néző bulizott együtt Közép-Európa legnagyobb rockzenei flashmobján. Az eseményen Pintér Tamás polgármester is részt vett, ahol köszöntőjében a közös zenélés öröméről beszélt, hangsúlyozva a muzsika híd-szerepét.  Az eseménydús hétvégét idézzük fel még egyszer, tekintsék meg galériánkat (fotók: Végh Zoltán), hogy hogy is bulizott együtt több száz ember a CityRocks-on, ahol egyebek mellett a Móricz Zsigmond Általános Iskola kórusa is közreműködött: https://dunaujvaros.hu/cityrocks_dunaujvaros

 

 

A dunaújvárosi távhőfogyasztók szerződése 2021. július 1-jén megszűnt a DVCSH Kft.-vel

Újabb hivatalos megerősítést kaptak a dunaújvárosi fogyasztók a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivataltól (MEKH). A MEKH megerősítette az DVG Zrt. és az önkormányzat korábbi tájékoztatásait. E szerint a DVG Zrt. Dunaújvárosban a távhőszolgáltatási feladatokat átvette, a fogyasztóknak nincs szükségük új szerződés aláírására a DVG Zrt.-vel (ez más szolgáltatóváltás esetén is bevett gyakorlat). 
 
MEKH is felhívja a fogyasztók figyelmét, hogy június 30. után a DVCSH Kft. kizárólag a mérőleolvasást követő elszámoló számlát volt jogosult kibocsátani.
 
Minden ettől eltérő tartalmú, június 30-a utáni fogyasztást tartalmazó számla kibocsátására a DVCSH Kft. nem volt jogosult. Ezeket tehát nem kell befizetni, a jogosulatlanul kibocsátott számla után pedig – minden más fenyegetés ellenére – a DVCSH késedelmi kamatot sem szedhet.

Igényelhető az iskolakezdési támogatás

Az általános és a középiskolai első (kilencedik) osztályos dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2021. évre vonatkozóan. A tájékoztatóban olvasható feltételek teljesülése esetén a támogatási igényeket július 1-jétől szeptember 30-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályán, ügyfélfogadási időben.