Hírek
Megoldódott a hónapok óta tartó probléma Táborálláson
Már több hónapja tartott a küzdelem a csatornakivitelező által felhalmozott szemét elszállíttatása miatt Táborálláson; a napokban azonban pont került a probléma végére: Orosz Csaba önkormányzati képviselő közbenjárására körülbelül 4000 köbméternyi építési hulladékot szállították el az önkormányzati területről.
Kirakat kiállítás-sorozatot indított a Kortárs Művészeti Intézet
Érdemes figyelni az ICA-D Uitz Termének Vasmű úti kirakatát. A Kortárs Művészeti Intézet ugyanis egy mini kiállítás-sorozattal jelentkezik: a "Kirakatban a gyűjtemény" című tárlat-sorozat hétnaponta mindössze egyetlen műre fókuszál, egészen a pandémia végéig. Az ICA-D kollekciója nem csak a települési értéktár részét képezi, hanem az ország egyik legjelentősebb kortárs műgyűjteménye. A kezdeményezés Birkás István, Munkácsy-díjas festőművész Fehér fal Madarason című, 1991-ben született alkotásával indult, tisztelegve az alkotó emléke előtt, aki február 1-jén ünnepelte volna 74. születésnapját. Birkás István évtizedekig meghatározó egyénisége volt a dunaújvárosi és a magyar képzőművészetnek.
Újabb előadásokat kínál a Bartók online színháza
Februárban is folytatódik a Bartók Kamaraszínház hétről hétre jelentkező stream előadás sorozata. Február 3-án, szerdán 20 órától a Vándor-színész mesél: Papp János Korzikáról osztja meg személyes élményeit. Február 10-én Auksz Éva önálló zenés estjét, a Sweet Charityt láthatják a nézők, majd Háy János nagysikerű Utánképzés ittas vezetőknek című keserű komédiáját, amelyet Sipos Imre rendezett. Ugyanakkor ez a hónap sem maradhat el premier nélkül: 28-án az Idegenek a vonaton című krimit láthatják a színházkedvelők. A részletekeért érdemes ellátogatni a színház weboldalára, ahol megtalálják online naptárukat, és a jegyvásárlás menetét is: https://bit.ly/bartokonlineeloadasok
Már lehet szavazni az "Én Dunaújvárosom" című rövidfilm pályázat alkotásaira
Még a tavalyi évben, a városalapítás 70. évfordulója alkalmából hirdette meg a József Attila Könyvtár az önkormányzat támogatásával az "Én Dunaújvárosom" című rövidfilm pályázatot. A maximum 5 perces alkotásokban a nevezők megmutatták, hogy számukra mit is jelent Dunaújváros, ők hogyan látják azt. A pályázat dobogós alkotásaiból közönségszavazást indított a kulturális intézmény. Facebook oldalukon február 21-ig lehet szavazni az alkotásokra. A részletekről Barta Endre, humán ügyekért felelős alpolgármester és Tóth Éva, a könyvtár vezetője közös sajtótájékoztatón számoltak be.
Polgármesteri látogatás az ökölvívó válogatottaknál
Pintér Tamás polgármester, Barta Endre alpolgármester és Motyovszki Mátyás, az Ifjúsági, Sport és Turisztikai Bizottság elnöke látogatást tettek a Nyers László Küzdősport Centrumban hétfőn délután, ahol a magyar mellett az algír, és a szlovák ökölvívó válogatottak közösen edzettek. A DÖSE Dunai Ökölvívó Sportegyesületben több fiatal is válogatott kategóriában szerepel, így külön öröm, hogy így viszik tovább Dunaújváros jó hírnevét.
Utcanévnapok II Martinovics Ignác utca
Utcanévnapok sorozatunkban február 1-jén az Ignácokat ünnepeljük, Isten éltesse Őket sokáig! Dunaújvárosban a Martinovics Ignác utca is ezt a nevet viseli. A magyar jakobinus mozgalom alapítójára a későbbi korok forradalmárjai, így a márciusi ifjak is példaképként tekintettek. Kalandos életútját az alábbi összeállításban olvashatják amelyből egyebek mellett az is kiderül, hogy Dunaújvárosban mikortól viseli utca Martinovics Ignác nevét. Utcanévnapok sorozatunk célja, hogy minél több dunaújvárosi utca névadójának történetét bemutassuk.
Utcanévnapok II Semmelweis Ignác utca
Utcanévnapok sorozatunkban február 1-jén az Ignácokat ünnepeljük, Isten éltesse Őket sokáig! Dunaújvárosban a Semmelweis Ignác utca is ezt a nevet viseli. Az "anyák megmentőjének" gazdag életútját az alábbi összeállításban olvashatják,a melyből egyebek mellett megtudhatják azt is, hogy városunkban a szülőotthon előtti, a Dózsa György út és a Balogh Ádám utca közötti, addig névtelen utcát 1958 szeptemberében nevezték el Semmelweis Ignácról. Utcanévnapok sorozatunk célja, hogy minél több dunaújvárosi utca névadójának történetét bemutassuk.
Járdafelújítás a Táncsics Mihály utcában
Járdaszakasz felújításán dolgoztak a szakemberek a Táncsics Mihály utcában az elmúlt napokban. A munkálatokra ellátogatott Mezei Zsolt, a 7. választókerület önkormányzati képviselője is. Mint mondta: a Technikum városrész sem mostohagyerek. Az utcában élőknek nagyon fontos a mindennapokban, hogy a járda állapota rendbe legyen.
Új parkolók lesznek a Semmelweis utcában
Szemlét tartott és szakértőkkel egyeztetett Szabó Zsolt, a 6-os választókerület önkormányzati képviselője a Semmelweis utcában a közelmúltban. A megbeszélés témája az új parkolóhelyek kialakítása volt. A panaszok a lakóktól érkeztek – méghozzá egyszerre a szabálytalanul parkoló járművek és az emiatt kiszabott bírságok miatt.








