Hírek
Tájékoztatás megállási tilalomról
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2020. november 4-én, szerdán a 7 és 15 óra közötti időszakban a Vasmű útnak a Babits Mihály utca és Ady Endre utca közötti szakaszán megállási tilalom lép érvénybe. A tilalmat jelzőtáblák is jelzik majd. Kérünk mindenkit, hogy ebben az időszakban keressenek más parkolási lehetőséget gépjárműveik számára, hogy a faültetésen dolgozó daru munkáját ne akadályozzák gépjárművekkel.
Meghívó a "CIVIL INFO-NEA 2021" című tájékoztató rendezvényre
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Echo Innovációs Műhely, mint a Fejér Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ címbirtokosa, tisztelettel meghívja Önt és a civil szervezet tisztségviselőit, tagjait, érdeklődőket a "CIVIL INFO-NEA 2021" című előadására. Kérjük részvételi szándékát 2020. november 03-ig a civil szervezet és a résztvevő személy nevének megadásával a civil@echomail.hu e-mail címre jelezze! A rendezvény időpontját, valamint a részletes programot a mellékelt meghívóban olvashatják.
Újra felszentelték a Kistemetőt
Az elmúlt hetekben több zsáknyi szeméttől szabadították meg az önkéntes résztvevők a pentelei Kistemetőt. November 1-jén közös gyertyagyújtással, imával és a kápolna, valamint a Kistemető újraszentelésével zárult le a terület rendbe hozásának, kitakarításának első szakasza. A Szitányi kápolna előtt tartott ökumenikus szertartást Czeglédi Péter Pál református, Stermeczki András evangélikus lelkész, Braun Ervin, a dunaújvárosi baptista felekezet vezetője, Szeleczki Csaba római katolikus plébános helyettes és Kovács István görögkatolikus parókus vezette. Az eseményen részt vettek a temető rendberakásának résztvevői, valamint szervezői, Orosz Csaba és Tóth Kálmán képviselők is. Az újraszentelés kapcsán Orosz Csaba elmondta: szimbolikus jelentőséggel bír az esemény, hiszen ezzel teszik fel a koronát a korábban elvégzett munkálatokra. Hangsúlyozta: abban, hogy mind az öt keresztény egyház képviselteti magát, jól látszik, hogy az összefogás ezen a téren is működik városunkban.
Tájékoztató a DVCSH által bevezetett járványügyi előírásokról
A DVCSH tájékoztatja a fogyasztókat, hogy szigorú járványügyi előírásokat vezet be. Mint írták: mindannyiunk védelme érdekében kérik, hogy a személyes ügyintézés során kötelező a szájat és orrot is eltakaró maszk, és javasolt a kihelyezett kézfertőtlenítő használata. Ügyfélszolgálatukon egy időben legfeljebb egy ügyfél tartózkodhat. Tájékoztatásuk alapján az elektronikus számlát igénylő fogyasztóik számláikat többféle módon is kiegyenlíthetik. Ennek részleteiről a kattintás után lehet tájékozódni.
Újra felszentelik a Kistemetőt
A Technikum II. városrészben folytatódik a lomtalanítás
Legutóbb a Technikum I-ben gyűjtötték a lomokat, ennek eredménye 264 köbméter, 12 tonna lett. Ezzel együtt a mérleg eddig 1712 köbméter és 100 tonna, ennyi lomtól sikerült eddig megszabadítani a várost, a munka pedig folytatódik, ezen a hétvégén a Technikum II-ben. Október 31-én, szombaton is 7 és 15 óra között várják a lakosságot. A konténereket négy helyszínre helyezik ki: a Balogh Ádám utcába, Táncsics Mihály utcába, a Bocskai István utcába, valamint a Zöld SZTK mellé. Mezei Zsolt városüzemeltetésért felelős alpolgármester kiemelte: a gyűjtőedényeknél folyamatosan jelen van személyzet is, akik segítenek a városlakóknak, valamint odafigyelnek, hogy valóban csak lomok kerüljenek a konténerekbe. Hogy mit lehet és mit nem elhelyezni a konténerekben, valamint a szombati helyszínek megtalálhatók a mellékelt plakáton! Fontos: minden városrész sorra kerül.
Dunaújváros is részt vesz abban a projektben, amelynek célja a dunai identitás erősítése
Városunk társult stratégiai partnerként vesz részt a 2017-2019 között megvalósuló DANUrB (Danube Urban Brand) projekt folytatásában, a DANUrB+ programban. Mint a sajtóközleményben az olvasható: ez a program főként a kis és közepes méretű folyóparti városok kulturális lehetőségeinek erősítésére koncentrál, a Duna erőforrásainak és kulturális gazdagságának felhasználásával. A többéves program projektjeinek fő célkitűzése egy átfogó térbeli-kulturális hálózat, az "Európai Kulturális Sétány" létrehozása, amely összeköti az összes Duna menti közösséget, és ezeket egy márkanév alatt egyetlen turisztikai célpontként egyesíti. A 2022-ig tartó projektben Dunaújváros is képviselteti magát. A projekt részleteiről bővebben a csatolt sajtóközleményben olvashatnak.
Kutyás jótékonysági futás lesz városunkban
Október 31-én Dunaújváros ad otthont a HDR Not Just Run szezonzáró futamának, amely összehozza a kutyák és a futás szerelmeseit. A Hard Dog Race Not Just Run – Fuss velünk egy jó ügyért versenyen az egyéni teljesítményen túl közös célért is futnak a versenyzők, hiszen a nevezési díjjal mindenki hozzájárul egy fa elültetéséhez, ugyanis az esemény a 10 millió Fa projektet támogatja. A nevezéseket felnőtt, junior és csapat kategóriában várják.
Rendhagyó családi nappal készül az Intercisa Múzeum
A város alapításának 70. évfordulója alkalmából rendhagyó családi napot szervez az Intercisa Múzeum. 2020. november 7-én 10 és 16 óra között várják mindazokat, akik szeretnék jobban megismerni városunk nevezetes emlékeit, és ehhez van kedvük a várost is bejárni, akár kerékpárral, tömegközlekedéssel vagy autóval. A résztvevők az Intercisa Múzeumban nevezhetnek, itt egy feladatlapot kapnak, amelyen Dunaújváros 7 helyszíne szerepel, ezeket - a feladatlapon található információk alapján - meg kell találni és ott egy szelfit készíteni. A játék célja, hogy minél többen megtalálják a város különböző pontjain lévő emlékeket, a feladatlap kitöltésével pedig alaposabban megismerjék városunkat.








