Hírek
Közös tisztelgés a nemzeti gyásznapon
Október 6. az aradi vértanúk kivégzésének emléknapja – nemzeti gyásznap. Az 1848-49-es szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletétel után a császári haditörvényszék ítélete alapján Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét. Ezen a napon a magyarok világszerte, így itt, Dunaújvárosban is megemlékeztek a 13 aradi vértanú hősiességéről, bátorságáról. A '48-as emlékműnél tartott eseményen Horváth Béla, hadtörténész mondott beszédet, amelyben egyebek mellett arról is beszélt, hogy emlékezni kell a múltunkra, a csapásokra, amelyek értek minket, hőseinkre, akik nélkül ma nem lehetnénk itt. A megemlékezés a koszorúzással folytatódott: elsőként városunk nevében Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester és Molnár Attila jegyző, majd Barta Endre alpolgármester és a "Rajta, Újváros!" frakció képviselői koszorúztak. Ezt követően Kálló Gergely országgyűlési képviselő, majd a nemzetiségi önkormányzatok, kulturális intézmények, és a helyi iskolák képviselői helyezték ez emlékezés virágait.
1,4 milliárdos veszteség? Nem! Nyereség van a DVG-nél!
Október 5-én írás jelent meg a DVG Zrt. kezelésében lévő EHEP részvénycsomaggal kapcsolatban. Az írást elolvasva – ami valójában persze kérdések mögé bújtatott rágalmazás – világosan látszik, hogy szerzője nem csak a tőzsde működésével kapcsolatos alapismereteknek nincs birtokában, de a vállalatvezetéshez sem ért. Ez annyiban nem meglepő, hogy korábban már a folyószámlahitel-keret és a beruházási hitel között sem tudott különbséget tenni. Dunaújváros vezetésének a sugalmazások ellenére nincs takargatnivalója, szívesen segíti a hobby szinten érdeklődőket alapvető gazdasági ismeretekhez. A feltett kérdésekre a kattintás után olvashatók a válaszok.
Tájékoztatás pótfűtés igényléséről
A Dunaújvárosi Víz-, Csatorna-Hőszolgáltató Kft. tájékoztatja a fogyasztókat, hogy a fűtési szezon minden év október 15-től a következő év április 15-ig tart. A fűtési szezont megelőzően a fogyasztók igényelhetik a korábbi fűtésszolgáltatást (pótfűtést). Ennek igényét a lakóközösség közös képviselőjének kell írásban benyújtania a ugyfelszolgalat@dvcsh.hu címre a fűtés kért időpontja előtt minimum 24 órával. A tájékoztatás szerint az első pótfűtés igénylés díjmentes, minden további újra igénylés a társaság Árszabályzatában meghatározott díj alapján lehetséges.
A Béke I-III. városrészben folytatódik a lomtalanítás
Október 10-én, szombaton a Béke I-III. városrészben folytatódik a lomtalanítás. 7 és 15 óra között lehet majd elhelyezni a lomokat a plakáton megjelölt helyszíneken elhelyezett konténerekben (de csak akkor és csak oda). A gyűjtőedényeknél folyamatosan jelen lesz személyzet is, akik segítenek a városlakóknak, valamint odafigyelnek, hogy valóban csak lomok kerüljenek bele. Hogy mit lehet és mit nem elhelyezni a konténerekben, valamint a szombati helyszínek megtalálhatók a mellékelt plakáton! Ugyanakkor fontos tudni, hogy minden városrész sorra kerül.
Mintegy 50 tonna hulladéktól tisztították meg szombaton Dunaújvárost
Az önkormányzat a Városvédők Újtelepért Egyesülettel, az E- Elektra Zrt.-vel és a Dunanett Nonprofit Kft.-vel közösen különböző helyszíneken újabb lehetőséget biztosított a város tisztítására: a Békében, a Kertvárosban és a Technikumban elektronikai hulladékgyűjtési akciót, a Béke II. városrészben pedig lomtalanítást szerveztek. Utóbbi során 484 köbméter azaz 34 tonna lom gyűlt össze. A különböző helyszíneken elektromos és fémhulladékból pedig öt konténert pakoltak meg – ez súlyra körülbelül 12 tonna. A polgárőrök által őrzött konténereknél Pintér Tamás polgármester, a "Rajta, Újváros!" Egyesület tagjai, a Városvédők Újtelepért Egyesület tagjai, és az önkéntesek segédkeztek. A lomtalanítás folytatódik: október 10-én (szombaton) 7 és 15 óra között a Dobó István utcában, a Lajos király körúton és a Mátyás király körúton.
Szoborállítással ünnepelték a Zene Világnapját
A Sándor Frigyes téren rendezte a zenei világnap idei ünnepségét a jeles muzsikus-zenepedagógus nevét viselő dunaújvárosi művészeti iskola csütörtökön délután; a programban az intézmény zenei csoportjainak bemutatója mellett az iskola melletti téren felavatták a "JEL" című faszobrot. A köztéri alkotás egy művészi kollaboráció eredménye, amely Móder Rezső Munkácsy- és MM-díjas képzőművész tervei alapján a Vasmű úti platánok faanyagából készült, Rohonczi István, Molnár János, Nemes Ferenc és Nyitrai Mihály képzőművészek közös munkájának nyomán. Az ünnepi eseményen jelen volt Mezei Zsolt alpolgármester is.
Hála az áldozatos munkáért
Díjazta dolgozóit a Dunaújvárosi Óvoda: a pedagógusnapi elismeréseket a Margaréta Tagóvodában adták át. Az ünnepi eseményen Barta Endre alpolgármester is részt vett, aki egyebek mellett elmondta: az óvodapedagógusok nyugodtan tekinthetnek az önkormányzatra, a városvezetésre egyfajta bástyaként, amely támogatóan áll mögöttük, és közvetít a szülők visszajelzései, valamint az óvodai dolgozók között. Mint mondta, jó érzéssel töltötte el a város vezetését, hogy a nehéz helyzetekben is biztosan számíthattak a Dunaújvárosi Óvoda munkatársaira – már ezért is igyekeznek meghálálni áldozatos munkájukat.
Szeretettel köszöntjük az időseket
Tisztelt Városlakók! Kedves Nyugdíjasok!
Október elseje 1991 óta az idősek világnapja. Szeretettel köszöntöm Önöket ebből az alkalomból!
Dunaújvárosban az idősek még különlegesebbek, hiszen nem csak szüleinket, nagyszüleinket tisztelhetjük bennük, hanem azokat, akik felépítették városunkat.
Polgármesterként legfontosabb feladatomnak tekintem, hogy a város közösségének építését segíthessem. Egy olyan közösségét ahol tisztelik és segítik az időseket és ahol az idősek is a közösség hasznos tagjának érezhetik magukat.
Dunaújvárosban közel 11 ezer 65 éven felüli ember él. Hála Istennek többségük most is aktív, és önkéntes munkával vagy éppen tapasztalataik átadásával segítenek bennünket. Erre nagy szükségünk is van és ezúttal is köszönöm nekik, hogy idejüket, energiájukat nem kímélve segítenek a családjuknak, vigyáznak az unokákra, közösségi eseményeket szerveznek vagy éppen rendben tartják a lakókörnyezetüket, összeszedik a szemetet és gondozzák az előkerteket. Ettől a munkától lesz Dunaújváros élhető, jó hely.
Sajnos a vírushelyzet az időseket óriási kihívás elé állítja. A mai napról sem tudtunk méltóképpen megemlékezni.
Bízom benne, hogy néhány hónapon belül életünk visszatérhet a rendes kerékvágásba és pótolni tudjuk mindazt, ami most kimaradt az életünkből.
Addig is kívánok minden dunaújvárosi idős lakótársunknak kitartást, tartalmas időtöltést és jó egészséget.
Pintér Tamás
Dunaújváros polgármestere
Közúti jelzésekkel kapcsolatos problémákat jelezhetnek a városlakók
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, a Dunaújvárosi Baleset-megelőzési Bizottság, az önkormányzat, valamint a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a biztonságos közlekedés jegyében az idei évben is meghirdette a „Tegyünk együtt a balesetmentes közlekedésért” elnevezésű programot. A "Táblavadászat" akció részeként a lakosság 2020. november 30.-ig a Dunaújvárost és térségét érintő közúti jelzésekkel kapcsolatos problémákat, hiányosságokat, anomáliákat jelezhetik a Baleset-megelőzési Bizottság felé. A leghasznosabb észrevétel beküldője díjazásban részesül.








